Vashiányosok alapköve

A növény, ami megjárta a hadak útját

Az inkák, aztékok étrendjében alapélelmiszernek számított. Ma újra reneszánszát éli a reformétrendet követők körében.

2010.07.15 07:43napidoktor.hu

Őshazája Közép-Amerika. Az inkák, aztékok nagyon hamar felfedezték egyedülálló beltartalmi értékeit, és folyamatosan termesztették – már 5-6000 évvel ezelőtt. Ugyanolyan jelentős szerephez jutott az őslakosok táplálkozásában, mint a kukorica vagy a bab: még az uralkodónak „befizetett” adót is kukorica és amaránt (disznóparéj) formájában rótták le.

Kultikus jelentősége is volt, lelki és testi erőt fokozó növénynek tartották.

Hőskora a spanyol hódítók érkezéséig, a XVI. századig tartott, akik a barbár rituálék eszközének tartották, és mint olyat, tűzzel-vassal üldözték: tiltották még a termesztését is. Ők a búzát ismerték, és erőszakkal el is terjesztették, így az amaránt háttérbe szorult, csak egy-egy eldugott faluban maradt meg. Innen terjedt szájról-szájra néhány hagyományos, ősi recept.

Csak a XX. században került újra előtérbe, de ekkor sem a nagy nyilvánosság számára. Amerikai katonai kutatók foglalkoztak vele, a civil szféra nem is ismerte. A hírzárlat a 70-es évekig tartott, számos kísérletsorozat bizonyította: annyira értékes növényről van szó, hogy szinte nem is lehet róla negatívumot mondani. Ez szó szerint értendő!

Még szélsőségesen negatív kísérletek sem hoztak eredményt: az amarántnak nem lehet ártani, mindent kibír, és annyira jó a tápértéke, összetétele, hogy még az amerikai űrhajósok étrendjébe is beépítették

A nyers mag fehérjéinek biológiai értéke magasabb még a legközismertebb fehérjeforrásénál is, ami hőkezeléssel még tovább fokozható. Az amaránt kitűnő vas, kalcium, magnézium és cink valamint egyéb mikroelem forrás.

Nemcsak a vegetáriánusok számára hasznos, de a vashiányosok táplálkozásának alapkövének is megfelel. Kalcium tartalma miatt a tejet is lefölözi. A legnagyobb kalcium forrást jelentő élelmiszer. Az amaránt magnézium tartalma nagyságrenddel nagyobb a gabonaféléknél, amely jótékony hatással van az elme frissességének megőrzésére és a szívizom működésére.

Nem csak ételeink remek alapanyaga, de dísznövényként is megállja a helyét.

Ma már széles körben hozzáférhető. Kapható puffasztott formában is, levele pedig saláták ízletes összetevője lehet. Ha a magőrleményt a liszthez adagoljuk, sokkal növelhetjük a kenyér ( akár a gluténmentesét is) élvezeti értékét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.