Sok hús=korai havi vérzés

Fejletebbek azok a lányok, akik sok húst esznek

Korábbi a nemi érés azoknál a lányoknál, akik gyerekkorukban sok húst esznek - állapították meg tanulmányukban brit kutatók.

2010.06.11 17:14MTI

A Public Health Nutrition című szakfolyóiratban közzétett eredmények szerint a hároméves és hétéves korukban sok húst fogyasztó lányok havi vérzése korábban kezdődött, mint azoké, akik a heti 8, illetve 12 adagnál kevesebb húst ettek ebben a korban. Imogen Rogers vezetésével 3 ezer 12 éves lány bevonásával készült a tanulmány, amelynek eredménye a kutatók szerint arra utal, hogy a húsban gazdag étrend előkészíti a testet a későbbi terhességre, emiatt korábbi pubertást vált ki.

A vizsgálatban részt vevő lányokat két csoportra osztották a kutatók aszerint, hogy havi vérzésük elkezdődött-e már vagy sem, majd összevetették, hogy miként étkeztek 3, 7 és 10 éves korukban. A pubertás korábbi időpontja azzal mutatott erőteljes összefüggést, hogy kisgyerekként sok húst ettek-e. A hétévesen legtöbb húst evő lányoknak 75 százalékkal volt nagyobb esélye arra, hogy 12 éves korukra már menstruálnak, mint a legkevesebb húst fogyasztó lányok csoportjának. Mint a kutatók hangsúlyozták, nincs szükség a húsfogyasztás elhagyására a fiatal lányoknál, ám érdemes megfelelő, kiegyensúlyozott étrendet tartani.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.