Már itthon is egyre több helyen tiltják a cigit

Július közepétől tilos a dohányzás a fővárosi aluljárókban

Tilos lesz a dohányzás július 18-tól a fővárosi aluljárókban - mondta ki csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés; a rendeletet a 67 tagú testületből 34-en támogatták, így az egyetlen szavazatnyi többséggel ment át a közgyűlésen.

2010.06.03 19:45MTI

A főváros köztisztaságáról szóló rendelettervezetnek a közgyűlésben minden frakcióból volt támogatója és ellenzője, így nem politikai döntés született. A dohányzási tilalom a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljárót érinti.
 
A rendelet a kihirdetetését követő 45. napon, vagyis július 18-án lép hatályba. A szabályt megsértők 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók. A megvalósításra (táblák kihelyezésére, tájékoztatásra) 10 millió forintot csoportosítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez. Az előterjesztést benyújtó Kolozs András szocialista képviselő az MTI-nek azt mondta: számított arra, hogy a képviselők támogatják a javaslatát. 

Szavai szerint a közgyűlésben most működött a "nemdohányosok koalíciója". A döntés tulajdonképpen a játszótéri dohányzás megtiltásának folytatása, és - mint az előterjesztő fogalmazott - a rendelet összhangban áll az Európai Közösségek Bizottsága által 2007-ben kiadott,"A dohányfüstmentes Európáért" című könyv ajánlásaival. 

A képviselő utalt arra, hogy hasonló döntést hoztak Dániában és Németország valamennyi városában. Mint azt az előterjesztésében írta: a példa követése Magyarországon egyszerre szolgálná a társadalmi igények kielégítését, valamint az egészségmegőrzési és megelőző célokat.
 
A testület döntött arról is, hogy a VEKE javaslata értelmében a BKV-megállókra vonatkozóan is rendelettervezetet kell készíteni, erről azonban egy későbbi testületi ülésen döntenek majd.
 
Kolozs András az MTI-nek nyilatkozva annak a reményének adott hangot, hogy a szeptemberi iskolakezdés idején már nem lehet majd dohányozni a buszok és villamosok, illetve más BKV-járművek megállóiban.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.