Az elhízás csapdái

A túlsúly a betegségek melegágya

Korunk népbetegsége az elhízás, amely egyike a XXI. század egészségügyi kihívásainak. A friss statisztikai adatok szerint Magyarországon a felnőttkori lakosság egyötödét érinti az elhízás, míg a túlsúlyos állapot a nők mintegy 30, a férfiak 40%-nál fordul elő.

2010.03.03 19:03Ildikó

Összességében az erősebbik nem kétharmada, a nők több mint fele túlsúlyos vagy elhízott. Különösen elgondolkodtató, hogy ma hazánkban minden ötödik gyermek plusz kilókkal küzd. A túlsúly, az elhízás a második legfontosabb megelőzhető rizikófaktor a dohányzás után, amely számos betegség kialakulásában játszik jelentős szerepet. Ide sorolható a magas vérnyomás, a szívelégtelenség, a szívinfarktus, a szélütés, a cukorbetegség és az egyes daganatos betegségek.

Ennek következtében Magyarországon becslések szerint évi mintegy 52 ezer, vagyis napi 168 haláleset fordul elő, amely óránként 7 halálesetnek felel meg. Természetesen a halál körüli időpontban már senki nem gondol az elhízásra, hanem csak a halált közvetlenül előidéző betegséget látják kiváltó tényezőnek - hangsúlyozta Halmy László professzor a holnapi napon kezdődő Magyar Elhízástudományi Társaság Kongresszus éves rendezvényének szervezője, a Társaság elnöke.

A részvevők előadást hallhatnak arról, hogy az elhízott személyek táplálkozása nemcsak többletfogyasztást, hanem hiányos táplálékfelvételt is tartalmaz. A többletet a nagyobb mennyiségű állati zsír, valamint a szükségesnél nagyobb só és omega-6 zsírsav bevitele jelenti. Ugyanakkor a túlsúlyos emberek étrendje a szükségesnél kevesebb omega-3 zsírsavat, kalciumot és D-vitamint tartalmaz. A tudományos rendezvényen külön blokkban foglalkoznak a diétás kezelésék körül kialakult anomáliák megvitatásával.

Az elmúlt esztendőkben számos fogyókúrás lehetőség látott napvilágot. Egyes vélemények szerint a szénhidrátok bevitelének megszorítása az üdvözítő megoldás. A módszer rövidtávon valóban a legeredményesebb, de az évek múlva végzett összehasonlításban nem jelentkeznek jobb eredmények, mint a többi tápanyag megszorításával kialakított étrend alkalmazása esetén. A módszer testsúlycsökkentés beindításához viszont előnyös lehet – fejtette ki a Társaság elnöke. Ugyanakkor nemzetközi vizsgálatok tükrében a fehérjében gazdag étrend szerepe erősödött meg.

A nagyobb arányú fehérje bevitel mellett kevesebb zsiradék és szénhidrátfelvétel látszik legelőnyösebbnek a testsúlycsökkentésben. Ez hosszú távon is eredményesnek tűnik. Új megvilágításba került az elhízottak D-vitamin igénye is, mivel a D-vitamint a zsírsejtek csapdája magába zárja, ezért csökkentett bevitel mellett hiányállapot alakulhat ki. A D-vitamin védő szerepe a daganatkeletkezés, a szívbetegségek és az immungyengeség kialakulásában is jelentős lehet – fejezte be gondolatait a professzor.

A kongresszuson ismertetésre kerül az elhízás vírus eredetének elmélete is Atkinson (USA) vizsgálatai alapján. Az adenovírus 36 és 37 kórokozó szerepe az emberi elhízásban is bizonyítást nyert. Halmy professzor kiemelte, Magyarországon sok az elhízott, különösen aggasztó a túlsúlyos gyermekek magas száma! Az országok rangsorában az első harmadban elfoglalt helyünkön változtatni kell. Éppen ezért külön foglalkoznak a gyermekkori elhízás kezelésével, a fokozott fizikai aktivitás jelentőségével.

Bemutatják a résztvevőknek a témával kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket, illetve azt, miként segíthetnek a testsúly csökkentésében a labdajátékok. A tudományos eseményen szó esik a beteg az orvos és az asszisztens szoros együttműködésének kialakításáról, hiszen e nélkül a kezelés hosszú távon hatástalanná válik.

A szervezők nagyon fontosnak tartják, hogy a témában érintett orvosok legyenek tisztában a legfrissebb kutatási eredményekkel, ugyanakkor ismerjék meg a napi klinikai problémák legújabb vizsgálati eredményeinek hazai adaptációs lehetőségeit, ezzel is elősegítve az elhízott betegek még magasabb szintű ellátását, gondozását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.