Ez az első alkalom

Petefészek-átültetés után két gyereke született egy nőnek

Két gyereke született egy nőnek, miután termékenységét petefészekszövet átültetésével helyreállították. Ez az első alkalom, amikor az igen bonyolult kezelés két terhességet eredményezett.

2010.02.24 16:04MTI

Claus Yding Andersen, a koppenhágai orvos, aki a nőt kezelte, elmondta: az eset megmutatta, hogy a termékenység megőrzésének megfelelő módja a petefészek szöveteinek tárolása.

Mint hozzátette, a példa más lányokat és nőket is bátoríthat, akikre olyan kezelés vár, amely kárt tehet petefészkeikben. "Ez az első eset a világon, amikor egy nőnek két különböző terhességből születtek gyerekei lefagyasztott, majd kiolvasztott petefészekszövet átültetése eredményeként" - mondta el Andersen, aki az esetről a Human Reproduction című orvosi szakfolyóirat online kiadásában csütörtökön számol be.

Andersen páciensének, a 27 éves dán Stinne Holm Bergholdtnak 2004-ben, rák elleni kemoterápiáját megelőzően távolították el és fagyasztották le petefészkéből származó szöveteit, majd gyógyulása után visszaültették azokat.

Termékenységi kezelését követően a nő 2007 februárjában egy kislánynak adott életet. Ezután 2008-ban természetes úton fogant meg újra és 2008 szeptemberében ismét kislánya született. "Ez azt bizonyította, hogy a beültetett petefészekszövetek több mint négy éven át működőképesek voltak" - hangsúlyozta Andersen.

A most 32 éves Bergholdt elmondta, hogy még most is normális menstruációs ciklusa van, ám férjével még nem döntöttek arról, akarnak-e több gyereket.

"A lányok még nagyon kicsik és sok figyelmet igényelnek, de néhány év múlva lehet, hogy újra átgondoljuk" - közölte a páciens. Világszerte kilenc gyerek született eddig a módszerrel, amely a petefészek lefagyasztását, majd későbbi kiolvasztását és beültetését jelenti. Közülük háromnál Andersen végezte el a kezelést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.