Vagyonlista

Rich List - Csökkent a nagy-britanniai milliárdosok száma és vagyona is az elmúlt évben

A tizenkét hónapra számolt nagy-britanniai inflációs ütem azonban hónapok óta tíz százalék felett jár.

2023.05.20 06:51MTI

Másfél évtizednyi növekedés után először csökkent a Nagy-Britanniában élő milliárdosok száma, ráadásul a több évtizede nem mért ütemű infláció közepette - legalábbis reálértéken számolva - még szegényebbek is lettek.

A The Sunday Times című vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról.

A most 35. alkalommal elkészített összesítés szerint - amelynek felső 350-es mezőnyét a lap már pénteken ismertette - Nagy-Britanniában 171 milliárdos él, hattal kevesebb, mint egy éve.

A Rich List 2023 összeállítói hangsúlyozzák, hogy a nagy-britanniai milliárdosok száma a 2007-2008-as globális pénzügyi válság óta most először csökkent.

Összvagyonuk jelenleg 683,86 milliárd font (csaknem 300 ezer milliárd forint), 30,7 milliárd fonttal, 4,5 százalékkal több, mint tavaly.

A tizenkét hónapra számolt nagy-britanniai inflációs ütem azonban hónapok óta tíz százalék felett jár, így a 4,5 százalékos nominális emelkedés azt jelenti, hogy a milliárdosok összesített vagyona reálértéken számolva valójában csökkent.

A felső 350-es mezőny egészének összvagyona csaknem 800 milliárd font (350 ezer milliárd forint), több, mint Svájc éves hazai össztermékének (GDP) értéke.

Először szerepel a listán III. Károly király, aki édesanyja, II. Erzsébet királynő tavaly szeptemberi halála óta az Egyesült Királyság uralkodója.

Károlynak az idei Rich List 600 millió fontos vagyont mutat ki, lényegesen többet, mint amennyivel a királynő tavaly utoljára felkerült a névsorba.

A néhai uralkodó vagyonát a 2022-es Rich List 370 millió fontra becsülte.

III. Károly megtakarításainak fő forrása a Duchy of Cornwall (Cornwall hercegsége) gyűjtőnevű, több mint 54 ezer hektáron elterülő trónörökösi birtokhálózat és vagyonkezelő hitbizomány volt, amelyből Károlynak még a korona várományosaként magánjövedelme származott.

A Rich List 2023 szerkesztői szerint az idei lista legnagyobb vesztesei közé tartozik Sir Richard Branson nagyvállalkozó, a Virgin vállalatbirodalom alapítója, akinek becsült vagyona 46,2 százalékkal 2,41 milliárd fontra zuhant.

Ennek elsődleges oka az, hogy Branson műholdfelbocsájtó vállalkozása, a Virgin Orbit nemrégiben összeomlott.

Ugyancsak a nagy vesztesek között van Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök és felesége, Akshata Murty, akiknek együtt számolt családi vagyonát az idei Rich List készítői 529 millió fontra (230 milliárd forintra) taksálják.

Ez 201 millió fonttal kevesebb a tavaly kimutatott összegnél, és e meredek vagyonvesztés elsődleges oka az, hogy a kormányfő hitvesének édesapja által alapított Infosys információtechnológiai óriásvállalat piaci tőkeértéke az elmúlt egy évben hozzávetőleg 25 százalékkal esett.

A vállalatban Sunak felesége is részvényes.

A Rich List 2023 kimutatása szerint a miniszterelnöki házaspár mindezt egybevetve a tavalyi 222. helyről az idei vagyonlistán a 275. helyre csúszott vissza.

Az idei milliárdos ranglistát továbbra is a Hinduja nagyvállalkozói dinasztia vezeti. A család vagyona a The Sunday Times számításai szerint a tavalyi 28,5 milliárd fontról 35 milliárd fontra gyarapodott.

A Buckingham-palota - az első számú londoni királyi rezidencia - közvetlen közelében, hatszintes kastélyban élő Hinduja család multinacionális vállalkozási hálózatot irányít, amely az olaj- és az autóipartól a pénzügyi szolgáltatásokon át az ingatlan- és a médiapiacig terjed.

Az alapító, Sri Hinduja 87 esztendős korában e héten elhunyt, így a dinasztia élére legidősebb öccse, a 83 éves Gopi Hinduja került.

A Hinduja-dinasztia ötödször áll a Rich List élén, és övék a legnagyobb egyéni vagyonérték a kimutatás eddigi történetében.

Vállalatbirodalmuk 48 országban negyedmillió alkalmazottat foglalkoztat.

Az irodalmárok vagyonlistáját változatlanul a példátlan sikerű, több mint 600 millió példányban eladott Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling vezeti, akinek a Rich List 2023 szerkesztői 875 millió font (380 milliárd forint) vagyont tulajdonítanak, 25 millió fonttal többet, mint tavaly.

J.K. Rowling, aki az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban, ma világviszonylatban is messze a leggazdagabb regényíró.

A Rich List 2023 szerkesztői szerint jövedelmei alapján az 57 éves Rowling is már csatlakozhatott volna a nagy-britanniai milliárdosok klubjához, és ez csak azért nem történt meg, mert vagyonából rendkívül nagyvonalúan támogat különböző jótékonysági szervezeteket és programokat.

Az idei vagyonlista összeállítóinak becslései szerint J.K. Rowling könyveiből több mint egymilliárd fontot, a nyolc eredeti Harry Potter-filmfeldolgozásból további 200 millió fontot kereshetett eddig.

A leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listáját továbbra is Sir Paul McCartney vezeti, akinek vagyona most már szintén közelít az egymilliárd fonthoz.

A Beatles 81 éves egykori basszusgitárosa és dalszerzője a Rich List 2023 szerkesztőinek becslése szerint jelenleg 950 millió fontot tudhat bankszámláján, 85 millió fonttal többet, mint tavaly.

A 35 év alatti fiatal brit szupergazdagokról összeállított külön listán is több élvonalbeli zenész és énekes neve olvasható.

Ed Sheeran vagyonát a Rich List 2023 szerzői 300 millió fontra becsülik. Adele 165 millió fonttal, Harry Styles 150 millió fonttal, Dua Lipa 75 millió fonttal szerepel ebben a névsorban.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.