Nem baj ha pöröl az asszony...

A hosszú házasság titka: a veszekedés

Hosszú és egészségben leélt házasságra számíthatnak a veszekedő párok - erre a következtetésre jutottak michigani kutatók, akik ezzel a kutatással megerősítették azt a régen gyanított tényt, hogy akik hajlamosak magukba fojtani az indulataikat, rövidebb életre számíthatnak.

2008.01.24 14:30MTI

Az amerikai kutatócsoport 192 házaspár életét vizsgálta 17 éven át. A párokat négy kategóriába sorolták: - a férj és feleség egyaránt kiadja magából a dühét, - a feleség veszekedős, a férj visszafogott, - a férj veszekedős, a feleség hallgat - mindketten magukat rágják inkább. Az eredmények azt mutatták, hogy ez utóbbi, "elfojtós" csoportba tartozók kétszer nagyobb eséllyel számíthatnak korai halálra, mint a többiek.

"Amikor két ember együttélésre szövetkezik, az előttük álló egyik legnagyobb feladat, hogy megtalálják a konfliktusaikat kiváltó okot," - magyarázza Ernest Harburg, a kutatás vezetője - "de ennek technikáját senki sem tanulja meg korábban, még kevésbé nyújtanak példát a felek szülei. A fő probléma tehát a konfliktusok feloldása". Ha azonban a feloldás elmarad, akkor férj és feleség mélyen magába temeti haragját, amely egyre nő, hatalmas heggyé növekszik, aztán ez a felgyülemlett düh egy újabb konfliktus esetén ismét akadályozza a megoldást, és így csak az ördögi kör tágul mindkét félben.

A vizsgált 192 párból 26-an tartoztak a visszafojtók közé, közülük 13-an nem érték meg a kutatás végét. Az esetek 27 százalékában hunyt el a 17 év során a pár egyik tagja, 23 százalékban pedig mindketten. A többi, 166 házaspárból álló három csoportba soroltak közül összesen 41-en vesztették életüket, ez a szám hat százalékban mindkettő, 19 százalékban az egyik fél halálát fedi. Jobb tehát néha egy-egy kiadós, "olaszos" családi jelenet. Csak aztán arra vigyázzunk, hogy addig azért ne menjünk el, mint Kathleen Turner és Michael Douglas A rózsák háborújában...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.