Egészségügy

Filmet készít az időskori demenciáról egy pécsi orvos-filmrendező

Az alkotás címe A gyémánt út pora.

2021.10.01 23:30MTI

Kossuth- és Jászai-díjas színészek szereplésével valós történeten alapuló filmet készít Vámos Zoltán pécsi orvos, filmrendező - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem az MTI-t.

Az intézmény közleménye szerint a Nemzeti Filmintézet adókedvezmény formájában támogatja A gyémánt út pora című alkotást, amelyben Vári Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Koltai Róbert, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc és Orosz Ákos is szerepet kap.

Közölték: a film valós történetet dolgoz fel, mely a pécsi orvossal és betegével történt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában, évekkel ezelőtt. A rendező saját orvosi tapasztalataiból merítette a témát, miután rádöbbent: a hagyományos orvosi protokollon túl más módokon is lehet segíteni az időskori demenciával sújtott betegek életén.

"Hiszem, ha ezt az üzenetet egy filmen keresztül eljuttatjuk az emberekhez, azzal rengeteg érintett családon tudunk segíteni" - fogalmazott Vámos Zoltán a közleményben.

A gyémánt út porát október 2-án kezdik el forgatni Budapesten, és a tervek szerint 2022 őszén, az Alzheimer-kór világnapján mutatják be a nagyközönségnek.

A PTE emlékeztetett: 2018-ban mutatták be Szabó Erika főszereplésével a Parázs a szívnek című filmet, mely szintén Vámos Zoltán rendezésében készült el.

A közleményben kitértek rá: az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss jelentése alapján jelenleg több mint 55 millió ember szenved demenciában, vagyis időskori leépülésben, elbutulásban. A szervezet szerint az érintettek száma az elkövetkező évtizedekben drámaian emelkedhet.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.