Eltérés

Három pénisszel született egy baba

Ez a triphallia első esete.

2021.04.12 13:01ma.hu

A három hímvesszővel született csecsemő a triphallia első olyan esete, amely során az emberi embrió fejlődése során három pénisz is kifejlődött. A csecsemő egyébként minden más tekintetben egészséges.

Az iraki Duhokból származó kisfiút három hónapos korában műtötték meg elsőként az orvosok, amely során eltávolítottak két falloszt, amelyik a pénisz és a herezacskó közötti területről nőtt ki, a harmadikat, amely az eredeti helyén volt, természetesen meghagyták. Novemberben volt az egyéves felülvizsgálata, és mindent rendben találtak a szakemberek.

Az orvosok szerint a ráadás pénisz ritka kórkép, minden 5-6 milliomodik élveszületésnél ha előfordul. Ráadásul ebben az esetben nem is teljesen csökevényekről volt szó, hiszen mindegyik plusz péniszben megtalálhatóak voltak az erekcióért felelős, valamint a húgyvezetéket tartó szövetek, de szerencsére maga a húgyutak hiányoztak, ami nagyban megkönnyítette a műtétet.

Az orvostudomány egyelőre nem tudja, mi az oka a többszörös pénisznövekedésnek, és van-e bármilyen közös genetikai alapja a kettős illetve hármas pénisznek. A rendellenességet vizsgálva azokban a génekben találtak defektust, amely a nemi szervek kialakulásáért volt felelős.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.