Életmód

Szakértő: fontos a mozgás a transzplantáltaknak

Egymilliárd lépés elnevezésű kihívás.

2020.12.20 16:50MTI

Magyarország 86 csapattal, 384 résztvevővel és mintegy 160 millió lépéssel a második helyen végzett a szervátültetettek világjátéka helyett rendezett Egymilliárd lépés elnevezésű kihíváson - közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában, melyben a mozgás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Berente Judit kiemelte: a kihívást - melyben az Egyesült Államokat, Németországot és Franciaországot is megelőzték a magyarok - a pandémia miatt elmaradt, szervátültetetteknek szóló multisportversenyek helyett rendezték meg.

A résztvevők mobiltelefonra töltött applikációval számolták a lépéseket, amiket lehetett gyalogolva, futva vagy kerékpáron teljesíteni. Ezeket az adatokat hetente kellett szinkronizálni a világszövetség programjával - tette hozzá.

Berente Judit örömét fejezte ki, hogy élsportolóik mellett olyan transzplantáltakat is sikerült aktivizálni, akik egyébként nem sportolnak rendszeresen. Hangsúlyozta: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is ajánlja a rendszeres testmozgást - hetente háromszor ötven percet szervátültetetteknek -, mert a mozgás harminc százalékot hozzá tud adni a beültetett szerv túléléséhez.

A műsorban az elnök arról is beszélt: több jótékonysági akciót is indítottak idén a transzplantáltaknak. Tavasszal ötmillió forint értékben maszkot szereztek be és postáztak nekik, később azokat segítették, akik elvesztették a munkájukat vagy nem tudnak dolgozni, karácsony előtt pedig azért indítottak gyűjtést, hogy 25 ezer forint értékű bevásárlással támogassák a nagycsaládosokat. Már 36 családnak nyújtottak így támogatást, és az akció még mindig tart - jelezte Berente Judit.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.