Ellátás

Csehországban már 1770 szívátültetést végeztek

Korábban az új szívre váró páciensek mintegy harmada elhunyt, mert nem sikerült időben biztosítani az új szívet.

2019.01.31 14:20MTI

Csehországban 35 év alatt összesen 1770 szívátültetést végeztek - közölte szerdán a prágai Klinikai és Kísérleti Orvostudományi Intézet (IKEM).

Az első szívátültetésre 1984. január 31-én az IKEM-ben került sor. Ez volt egyben az első sikeres szívátültetés a korábbi Kelet-Európában. Az 1770 műtét közül több mint 1100-at az IKEM-ben, míg mintegy 600-at a brnói speciális transzplantációs orvosi intézetben végeztek el.

Korábban az új szívre váró páciensek mintegy harmada elhunyt, mert nem sikerült időben biztosítani az új szívet. Az IKEM 2017-ben ezért bevezette az új szívre váró betegek szívének mechanikai, műszeres támogatását. Jan Pirk, az IKEM egyik vezető szívsebésze szerint a betegek mintegy 40 százaléka veszi igénybe ezt a módszert, s a megfelelő új szív hiányában elhunytak aránya a tavalyi év végén már öt százalékra csökkent. "A beteg szív gépi támogatásával a páciens néhány évig is képes várni az új szívre" - jegyezte meg Jan Pirk.

A tavalyi évben Prágában 39, Brnóban pedig 35 szívátültetést végeztek. Az idei év elején 83 páciens várt szívátültetésre.

Az egészségügyi tárca szerint a vonatkozó törvény módosításával növelni lehetne a szívdonorok számát. Eddig például nem volt lehetséges, hogy a Csehországban elhunyt külföldi állampolgárok hozzátartozói felajánlhassák az érintett szerveit további felhasználásra. A törvénymódosítás, amelyet a parlamenti alsóház már jóváhagyott, ezt már lehetővé teszi. "Becslések szerint évente mintegy 15 személyről lenne szó, akiknek mintegy 100 szervét lehet felhasználni más betegek megsegítésére" - mondta Adam Vojtech egészségügyi miniszter újságíróknak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.