Vagy ez, vagy az

Nagy has - kis agy és fordítva

Fordított arány.

2019.01.10 12:44ma.hu

Kisebb a szürkeállományuk az egészséges testsúlyú embereknél az elhízottaknak, állapították meg vizsgálataik során a Loughborough Egyetem és a University College London kutatói. Vizsgálataik alapján a jelentősen elhízottak - vagyis azok, akiknek a testtömegindexük 30, a derék-csípő arányuk pedig 0,85 fölötti - kisebb a szürkeállományuk, vagyis az önszabályozásban, az izomszabályozásban és az érzékszervi érzékelésben érintett agyi régiókat és az agy idegsejtjeit is magába foglaló régiója az agyuknak.

Mark Hamer professzor, a Loughbourough-i Egyetem tudósa elmondta, felfedezésük magyarázhatja, hogy a túlsúlyos emberek miért hajlamosabbak a demenciára és más neurodegeneratív betegségekre.

A Neurology folyóiratban szerdán megjelent tanulmány szerint az extra kilogrammok, és különösen a hasi tájon felhalmozódott zsír kapcsolatba hozható az agy térfogatának csökkenésével. Hamer szerint az egyelőre nem világos, hogy az agyi struktúrában bekövetkezett rendellenességek vezetnek-e elhízáshoz, vagy az elhízás vezet ezekhez az agyi változásokhoz.

A kutatásban több mint 9 ezer 55 éves vagy annál idősebb személy vett részt, akiknek 19 százaléka volt elhízott. Minden résztvevőnél MR (mágneses rezonancia)-vizsgálatot végeztek, hogy felmérjék az agy teljes térfogatát és a specifikus idegi területeket.

A kutatásból nemcsak az derült ki, hogy az elhízott emberek agya kisebb, hanem az is, hogy ez még inkább igaz a magas derék-csípő aránnyal rendelkező, tehát hasi tájon is elhízott emberekre. A túlsúlyos és sok hasi zsírral rendelkező résztvevők agyának szürkeállománya átlagosan 786 köbcentiméter volt, az elhízott, de nem nagy hasú résztvevőknek viszont átlagosan 793 köbcentiméteres volt a szürkeállománya.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.