Időszámítás

Óraátállítás: megszólalt a Magyar Alvás Szövetség is

Jót akar az EU, de szerintük nem így kellene.

2018.09.02 15:50OS

"Az évi kétszer történő óraátállításnak az EU-ban várható megszüntetése alvás-egészségügyi szempontból pozitív fejlemény. Az alvás és az ébrenlét évezredeken át kialakult természetes ritmusának, a cirkadián ritmusnak a mesterséges (intézményes) megzavarása ugyanis az emberi szervezetre negatívan ható fáziseltolódási következményekkel jár" - írja közleményében a Magyar Alvás Szövetség.

"A fáziseltolódáshoz való alkalmazkodás ideje alatt a közérzet rosszabb, a teljesítményszint alacsonyabb, a koncentráló képesség, a toleranciakészség csökkenhet, elalvási és alvási nehézségek léphetnek fel, annak ellenére, hogy az élő szervezetek előbb-utóbb alkalmazkodnak a megváltozott viszonyokhoz.

A nyári időszámítás bevezetése, az eredeti és csillagászati szempontokon is alapuló téli helyett, azt jelentené, hogy a korai kelést, télen, sötétben is erőltető időszámítás lépne érvénybe, mely szerint decemberben az első iskolai tanórák vagy munkaórák idején még teljes sötétség uralkodna kint, és a pirkadat legtöbbünket a munkahelyünkön érne. Az alváskutatás, a napszakos ritmusok jelentőségének és szerveződési mechanizmusainak feltárásáért adott 2017-es élettani Nobel-díj, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra tanít bennünket, hogy az órákat nem célszerű átállítani, sem pedig a korán kelést erőltetni, vagyis az eredeti, az időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legésszerűbb döntés élettani, egészségügyi szempontból.

Évezredek óta élünk ebben a rendszerben, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg" - zárul a közlemény.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.