Oktatás

Új típusú oktatás? Tanulószervezetként működő közösségi iskola Budapesten? Egységben a gyerekekért!

Bizonyított a 2016 őszén debütált Budai Gyermekszempont Általános Iskola. Két éve sikeresen működik az a közösségi iskola, amely a második tanévében 60 általános iskolás kisdiák számára biztosít a rendszergondolkodást előtérbe helyező oktatást. Az innováció lényege, hogy a tanuló szervezet, mely nagyvállalatoknál bevett gyakorlat most iskolai környezetbe került. A cél, hogy az ilyen környezetben oktatott gyermek a társadalom boldog, elégedett tagjává tudjon válni.

2018.04.25 10:24ma.hu

Új, innovatív pedagógiai koncepció, mely elsőként egy budai magániskolában valósult meg megálmodója, Dechertné Gelencsér Anna vezetésével. A nagyvállalati rendszerekben ismert tanuló szervezeti, rendszergondolkodást ösztönző módszer iskolai környezetbe történő bevezetése egyedülálló az országban. A rendszer sikeres működtetésének egyik alapja a három kulcsérintett bevonása, a folyamatos kommunikáció megteremtésével és biztosításával. Gyerek, Szülő, Pedagógus hármas szimbiózisa biztosítja a gyermekek tudásvágyának felkeltését és fenntartását, az önismeret segítését, hogy majd a társadalom boldog, elégedett tagjává váljanak.

Az oktatás a Nemzeti Alaptantervnek megfelelően, egyedi módszerekkel történik, melynek lényege, hogy a feladathoz rendelt körülmények biztosításával teremtenek a közös tanuláshoz kedvet a diákok számára projekthetek megszervezésével és a tanulószervezeti formák kialakításával.

"A rendszergondolkodás, mint a tanuló szervezetek egyik sajátos jellemzője a legtöbb kreatív cégnél működik. Iskolai környezetben ez az egymástól való folyamatos tanulást jelenti, amely tanulási folyamat az iskola minden szereplőjére, tehát gyermekére, pedagógusra és szülőre is egyaránt vonatkozik. Mind a tanulásszervezéskor, a tananyag összehangolásával, mind az értékelési rendszerünk kialakításakor, a folyamatos és rendszeres visszajelzések bevezetésekor arra törekszünk, hogy átlátható rendszerben, az egymáshoz kapcsolódást helyezzük előtérbe annak érdekében, hogy a kritikai és a problémaközpontú gondolkodás, a kreativitás, az együttműködés, mint a legfontosabb szociális skillek fejlődni tudjanak"– mutatja be a rendszer lényegét annak megálmodója, Dechertné Gelencsér Anna, az iskola igazgatója.

Az évnyitó óta két tanév bizonyította az innovatív és gyermekközpontú megközelítés sikerét minden érintett részéről. A folyamatos kommunikáció, szülői tájékoztatás kiegyensúlyozott képet ad a gyerek fejlődéséről és segíti a szülő munkáját is. Az érdeklődés folyamatos, egyre többen szeretnék a gyermekszempontba íratni a gyerekeiket, így az alapítók és az iskolafenntartó szerepét betöltő Gyermekszempont Alapítvány a bővítés mellett döntöttek. Ennek eredményeképpen az iskola a harmadik tanévét 2018 őszén már egy belvárosi helyszínen kezdi meg, ahol akár 8 évfolyam számára is biztosítottak lesznek a minőségi infrastrukturális körülmények.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.