Egészségügy

Nem lehet műteni Boros Lajost

A népszerű rádiós második szívműtétjére egyszerűen nem kerülhet sor, amíg nem tesz valamit az állapota ellen, de erre képtelen.

2018.03.19 06:34ma.hu

Mint ahogy arról már a ma.hu is beszámolt, január végén került kórházba szívproblémákkal Boros Lajos. A rádiós szíve “35 százalékon funkcionál,” a szívbillentyűi gyengék. Boros másfél hónapja szívritmus-szabályozót kapott és újabb műtét várna rá, de ezt egyelőre el kellett halasztani.

Boros Lajost orvosa hízókúrára fogta, a műsorvezető ugyanis nagyon lefogyott betegsége alatt. A kórházban azonban kiderült, cukorbeteg is, ezért szigorú diéta mellett kéne híznia, ami nem akar összejönni. Öt kilót kellene felszednie.

“Eddig csak egyet sikerült, de ezt is nagy sikerként élem meg” – mondta a rádiós a Blikknek. A férfit az újabb műtét előtt rengeteg vizsgálatnak vetették alá. “Majdnem minden fájdalommal járó vizsgálatot, legyen az egy cső ledugása a torkomon vagy a gerincfolyadékom megcsapolása, altatásban végeztek. Máshogy nem is egyeztem volna bele, mert kicsit már elegem van a fájdalomból” – árulta el Boros, aki még ilyen körülmények között sem vesztette el humorérzékét.

“Az altatásból arra ébredtem, hogy vicces stand-upokat nyomok az egybegyűlt betegeknek, betegszállítóknak és ápolóknak. Talán össze kéne állítani egy kórházas humorestet, ha ilyen nagy sikerem van!” – fogalmazott a népszerű műsorvezető.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.