Állapot

Újabb hírt jelentett be a tüdőrákkal küzdő magyar színész

Gyógyulófélben van Székhelyi József, aki betegsége alatt sem veszítette el jó kedvét.

2018.03.08 08:52ma.hu

A Borsnak adott interjút a színművész, akinél 4 hónappal ezelőtt állapították meg, hogy tüdőrákos. Székhelyi mindent úgy csinál, ahogy az orvosok mondják, és úgy tűnik, nem eredménytelenül, ugyanis eltűnőfélben van már a daganata. "Jól vagyok, de nem mindig egyformán jól. Most nagyon nehéz, mert a Tahi temetése megvisel, de remélem, talpra állok. Gyűjtögetem az erőt" - kezdte a színész a Blikk szemlézése szerint, aki barátja temetéséről rögtön a színházba ment, mert ez neki kész terápia.

"A szakmai aktivitás fontossága és a nem betegségtudatos lét a legnagyobb ellensége ennek a szörnyű nyavalyának. Úgyhogy szerencsémre két kiemelkedő feladatom is van, ami terápia a köbön. Megcélozza az ellenállásomat, és ennek köszönhetően javulok." Székhelyi üzent sorstársainak is: mint mondta, nem szabad feladni a küzdelmet, fontos a küldetéstudat, emellett az élet szerelmesének kell lenni, ha az ember győzni akar a betegséggel szemben.

"Van egy protokoll, amin végig kell trappolni, és természetesen még nem látható a vége. Középtájon vagyunk, tudja a jóisten, hogy meddig tart a küzdelem" - folytatta Székhelyi, aki elárulta, hogy olyan rákkal küzd, ami nagyon hamar képes felülkerekedni a betegen, ám hála a kezelésnek, a színművész jó eséllyel legyűri a rákot. "Az onkológia diadala, hogy élek! Zsugorodik az "anyaráksejt", amely az áttéteket szülte.

Tulajdonképpen egyharmadára összement. Ez a folyamat zajlik, de azt még nem lehet tudni, meddig tart a terápia" - mondta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.