Megható történet

Utolsó kívánság: megvédte doktoriját az orvosin a halálos beteg

Orbán Csaba végül summa cum laude minősítéssel védte meg a doktoriját.

2017.04.18 20:48ma.hu

Különös kérés érkezett néhány hete a Semmelweis Egyetemen a Doktori Tanács elnökéhez, amelyben arra kérték az egyetem vezetői, hogy tegye lehetővé gyorsított eljárásban a PhD-disszertáció megvédését a patológiai doktori iskola egészségtudományi programja egyik hallgatójának – írja maga Tímár József, a Doktori Iskola elnöke az egyetem honlapján.

A diákok általában a fokozatszerzési eljárás meghosszabbítását szokták kérni, és nem sürgősséget, mint a kérvényező Orbán Csaba, ebben az esetben viszont "kiderült, hogy a doktorandusz hallgató súlyos beteg, előrehaladott melanomában szenved, és mintegy utolsó kívánsága, hogy megvédhesse disszertációját" – írja Tímár. A kérésnek természetesen eleget tettek, Tímár József lett a bizottság elnöke, és néhány napon belül minden feltételnek eleget tettek a szervezők.

A beszámoló szerint a védésen a klinika igazgatójának tárgyalójában megjelentek a bizottság mellett az Egészségtudományi Kar oktatói, a szülők és a kezelőorvosok is, akik állva hallgatták végig az eljárást.

"Sajnos a beteg már nem tudott beszélni, így korábban írásba fektetett gondolatait (téziseit, a bíráló kérdéseire adott válaszokat) a bizottság titkára tolmácsolta. Az értekezés kiváló kísérletes munka, mely magas színvonalú folyóiratokban jelent meg, így a bizottságnak könnyű dolga volt, summa cum laude minősítéssel javasolja a fokozat odaítélését az Egyetemi Doktori Tanácsnak. A döntés kihirdetését nem lehetett megrendülés nélkül megtenni. Megható volt látni a jelölt arcán a megelégedést(?), megkönnyebbülést(?) aminek üzenete talán az volt, hogy mégsem élt hiába. Nem tudom, hogy a végstádiumban alkalmazott gyógyszerek mennyit segítettek a betegnek, de a sikeres fokozatszerzés talán még többet. Csaba a húsvét előtti napokban hunyt el, remélem, békében" - írja Tímár József.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.