Orvostudomány

Tudta, hogy a spenót jót tesz a szívének?

Annyira, hogy akár egy részét le is cserélheti rá!

2017.03.29 18:55ma.hu

Növényi érhálózatok és az emberi szövetek hasonlóságára alapozva kezdtek kísérletezni a Worcester Polytechnic Institute kutatói, majd meglepő módszert dolgoztak ki a vér sejtekhez való eljuttatása terén: sikerült működő szívszövetet létrehozniuk spenótlevélből. A felfedezés kulcsfontosságú lehet többek között a károsodott szívizom terápiájában.

Bár azt hisszük, hogy a növények és az emberek rendkívül távol állnak egymástól, érhálózatuk mégis sokban hasonlít. Erre a hasonlóságára alapozva kezdtek kísérletezni a kutatók, ami eredményesnek is bizonyult. Ugyanis laboratóriumban előállított szívsejteket fecskendeztek olyan spenótlevelekbe, amelyekből előzőleg eltávolították a fotoszintézishez szükséges anyagot. A sejtek olyannyira jól érezték magukat a spenót társaságában, hogy osztódni kezdtek, majd annyira összeépültek egymással, hogy végül az így létrejött szövetdarabban sikerült művért áramoltatni.

Ez óriási áttörést jelenthet a szívinfarktus valamint további szívbetegség kezelésében, sőt elképzelhető, hogy más típusú növényekből más szöveteket is képesek lesznek létrehozni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.