Drasztikus diéta

Pár hónap alatt 175 kilót fogyott a világ legkövérebb embere

A drasztikus diétának köszönhetően most orvosai elvégezhetik rajta a szükséges műtéteket, melyek életmentőek az ő esetében

2017.03.29 12:14MTI

A világ legkövérebb embere lefogyott 175 kilót és így alkalmas lett arra, hogy sebészi úton kezeljék kóros elhízását – jelentette a Notimex mexikói hírügynökség a páciens, Juan Pedro Franco orvosaira hivatkozva.

Az aguascalientesi férfi tavaly ősszel 595 kilót nyomott, többet, mint – eddigi ismereteink szerint – bárki más a Földön. A világ tavaly novemberben figyelt fel rá, amikor bekerült egy guadalajarai speciális klinikára, hogy előkészítsék a gyomoráthidaló műtétet, amelynek időpontját most május 9-re tűzték ki.

Juan Pedro Franco (Fotó: AFP/Getty)

A 32 éves férfi, aki hat éve már fel sem tudott kelni ágyából extrém súlya miatt, egy speciálisan kialakított furgonban tette meg az utat Aguascalientes államból a szomszédos Jalisco államba. Akkori állapota az extrém kövérség okozta szövődményekkel – többek között a cukorbetegséggel – együtt nem tette lehetővé a műtétet, előbb egy három hónapos drasztikus fogyókúrán kellett átesnie.

A páciens mára elvesztette súlya csaknem 30 százalékát. Ennek ellenére nem lehet garantálni a műtét komplikációmentességét, Franco orvosa azonban optimista.

Életmentő műtétek várnak rá (Fotó: AFP/Getty)

Az első gyomoráthidaló műtét célja, hogy felére csökkenjen a páciens súlya, ezután újabb műtéten kell átesnie. Juan Pedro Franco elmondta, hogy vannak mások is, akik hozzá hasonlóan otthonuk foglyai extrém kövérségük miatt. “Egyesek belehaltak, talán a bánatba, vagy mert nem mertek segítséget kérni”.

A páciens, aki jó eséllyel bekerülhet a világrekordok könyvébe, arra buzdította a szélsőségesen kövér embereket, kérjenek segítséget, mivel már van megoldás. A Guinness-rekordok könyvében egyelőre a 2014-ben elhunyt, szintén mexikói Manuel Uribe a csúcstartó 560 kilogrammos testsúllyal, amit 2006-ban mértek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.