Járvány

A kanyaró a tizenöt hónaposnál kisebbekre a legveszélyesebb

Az oltás ugyanis ebben a korban adható be, a kisebbek védtelenek.

2017.03.07 20:33MTI

A kanyarómegbetegedéseknél a legveszélyeztetettebbek a tizenöt hónaposnál fiatalabb gyermekek, ha van a környezetükben ilyen beteg - mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatornán kedd este.

Közölte: 1969 és 1989 között csak egy oltást adtak a gyerekeknek, azt gondolták, hogy ha ezt valaki egyszer megkapja, az élete végéig elég. Később azonban kiderült, hogy szinte minden ilyen esetben szükség van egy második oltásra is ahhoz, hogy kialakuljon az életre szóló védettség. Az 1989-ben születettek ezért már két oltást kaptak.

Póta György elmondta, hogy a makói kórházban a korábbi korosztályba tartozók betegedtek meg, szerencsére valamennyiüknél enyhe lefolyású a betegség. Azonban az enyhe betegség alatt is ugyanúgy fertőz a páciens, és az oltást tizenöt hónapos kortól lehet adni, ezért a legveszélyeztetettebbek az annál fiatalabbak.

A betegség magas lázzal jár, mint általában a vírusfertőzések, erős fejfájással, hányással, és a kanyaróra nagyon jellemző az egész testen jelentkező kiütés, amely a szájban is megjelenik - ismertette.

Arra kitérve, hogy Romániában tizenhatan haltak meg kanyaróban, Póta György azt mondta: ha sokan nem oltatják be magukat, akkor a közösségi védelem megszűnik, és így megjelenik a betegség. Az, hogy Magyarországon mindenkit beoltottak, nem azt jelenti, hogy a vírus ne létezne, csak nem kapta el senki - tette hozzá, utalva arra, hogy az utolsó kanyarójárvány 1989-ben volt az országban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.