Környezetvédelem

Az emberek egyik fele a jelen, a másik fele a jövő problémájának tartja az éghajlatváltozást

A megkérdezettek fele úgy véli, hogy ez az elkövetkező ötven év gondja, míg ugyanennyien nyilatkoztak úgy, hogy ennek már most is érzik a hatását.

2016.12.23 05:30MTI

Az éghajlatváltozást valós problémának látják az emberek, azonban a megkérdezettek fele úgy véli, hogy ez az elkövetkező ötven év gondja, míg ugyanennyien nyilatkoztak úgy, hogy ennek már most is érzik a hatását - mondta Hidvégi Áron, a Századvég piackutatási igazgatója a cég által készített közvélemény-kutatást ismertetve az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Elmondta, hogy mivel a klímaváltozás nem érinti az emberek "mindennapi rutinját", ezért a problématérképen hátrébb sorolják azt.

A megkérdezettek többsége - 90 százaléka - vélte úgy, hogy az éghajlatváltozás össztársadalmi probléma, és a vidéken élők mondták azt, hogy már most érzik ennek hatását.

A kutatás szerint a megkérdezettek háromnegyede szerint az éghajlatváltozás folyamata visszafordíthatatlan, míg 20 százalékuk véli úgy, hogy megállítható és visszafordítható.

A felelősségvállalás szerepére kérdezve a megkérdezettek 43 százalékban az államot, 27 százalékban a vállalati szférát és 18 százalékban a lakosságot jelölték meg.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.