Elképesztő teljesítmény

Ezreknek adta vissza látását egy magyar orvos Afrikában

Ötéves missziót tervezett, de már 21 esztendeje dolgozik a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Dr. Hardi Richárd orvos-szerzetesnek nyolcmillió páciense van.

2016.12.10 18:40ma.hu

Dr. Hardi Richárd orvos-szerzetes 21 éve dolgozik a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Nyolcmillió páciense van, egyetlen szemészként olyan helyekre és törzsekhez jut el, ahol korábban még nem járt szakorvos. A hiányos orvosi ellátás miatt a térségben rengeteg a szürkehályoggal küzdő felnőtt és gyerek.

Dr. Hardi Richárd munkájának, műtétjeinek köszönhetően több ezren nyerték vissza a látásukat, sokan 10-15 év sötétség után láthatták meg újra szeretteiket.

Dr. Hardi Richárd a Kossuth Rádió Közelről című műsorában elmesélte, gyerekkorában öt évet Afrikában töltött, és mindig is visszavágyott. Amikor 1992-ben találkozott a Nyolc Boldogság Közösség katolikus szervezettel, amely Afrikában kórházat tartott fenn, nem volt kérdés számára, hogy visszamegy.

Nem így tervezte

procongo.hu

1995-ben úgy indult Kongóba, hogy körülbelül öt évig marad. Egyre inkább azzal szembesült azonban, milyen óriási szükség van ott a missziós munkára.

A két Magyarország nagyságú, 5-6 millió lakosú megyében Dr. Hardi Richárd volt az egyetlen szakorvos. A betegek hosszú utat is hajlandók voltak megtenni, akár kamionok tetején utaztak, hogy felkeressék.

Az orvos Kongóban tartózkodása alatt átélt két háborút, 1999-ben sebészként is segített a sebesülteken. 2006-ban egy másik szemészeti centrumot is megnyitottak a kongói megyében.

Szürkehályog okozza a vakságot

Dr. Hardi Richárd beszélt arról is, hogy a gyengén fejlett országokban a vakság elsődleges oka a szürkehályog, mert nincs megfelelő orvosi ellátás, pedig ez egy könnyen operálható betegség.

Kongóban TB-rendszer sem működik, óriási a szegénység, családok tömegei élnek napi egy dollár alatti összegből.

A gyerekek között is magas a szürkehályogosok száma, amelynek részben vélhetően genetikai oka van, másrészt pedig a kismamák a terhesség első harmadában gyakran vírusos, lázas, maláriás betegséget kapnak el.

Csak akkor jön haza, ha nyugodt szívvel hagyja ott őket

Dr. Hardi Richárd közben azon is dolgozik, hogy helybélieket képezzen ki, valamint hogy a hatalmas méretű megyében még két centrum nyílhasson.

Ahogy mondta, szeretne hazajönni, de mindaddig Kongóban marad, amíg nem látja, hogy működik az ellátás, és nyugodt szívvel hagyhatja el az országot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.