Már a hús is veszélyes...

A vörös húst evők esélyesebbek a rákra?

Amerikai kutatók szerint azok, akik túl sok vörös húst és feldolgozott hústerméket fogyasztanak, sokkal nagyobb eséllyel betegszenek meg különféle rákfajtákban, például tüdőrákban és vastagbélrákban.

2009.02.22 12:47ideal.hu

Amerikai kutatók szerint azok, akik túl sok vörös húst és feldolgozott hústerméket fogyasztanak, sokkal nagyobb eséllyel betegszenek meg különféle rákfajtákban, például tüdőrákban és vastagbélrákban. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) félmillió 50 és 71 év közötti ember étrendjét és egészségét vizsgálta nyolc éven keresztül.

Ez az első olyan felmérés, ami egyértelműen kimutatja a húsfogyasztás és a tüdőrák közötti összefüggést, sőt az is kiderül belőle, hogy a sok húst fogyasztók, nagyobb arányban betegszenek meg máj- és nyelőcsőrákban, sőt a férfiaknál a hasnyálmirigyrák kockázata is jelentősen megnő a sok vörös hús hatására.

Az NCI kutatói rámutattak, hogy a vörös és feldolgozott húsok fogyasztásának visszaszorítása több testrészen is csökkenti a tumorok előfordulásának arányát. Vörös húsnak számít a marha, disznó és birka minden válfaja, feldolgozott húsnak a szalonna, a (vörös húsból készült) kolbász, szalámi, sonka, párizsi, virsli. A vizsgálat nyolc évének leteltével 53 396 rákos megbetegedést diagnosztizáltak.

Összehasonlítva azokat, akik a legtöbb, illetve a legkevesebb vörös húst fogyasztották, statisztikailag jelentős volt a különbség a nyelőcső-, vastagbél-, máj- és tüdőrák rizikója között (20–60%). Azok, akik a vörös húsok fogyasztásában a felső 20%-ban szerepeltek, 20%-kal nagyobb eséllyel betegedtek meg vastagbélrákban (illetve elsősorban végbélrákban) és 16%-kal gyakrabban tüdőrákban. Mindez még akkor is igaznak bizonyult, ha a dohányzást is figyelembe vették.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.