Gyász

Meghalt az orvos, aki már egyszer megmentette a világot

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Donald Henderson amerikai orvos és járványkutató, aki annak idején kulcsszerepet játszott a fekete himlő felszámolásában.

2016.08.22 11:51MTI

Az 1960-as és 1970-es években végzett munkája miatt a közegészségügy óriásának nevezett Henderson csípőtörést követő komplikációk következtében halt meg - írta a BBC News.

A világ egyik legpusztítóbb kórjaként számon tartott fekete himlő csak a múlt században több száz millió emberrel végzett. Az óriási fájdalmakkal járó betegség gyakran sebeket okozott az arcon és a testen. Minden harmadik fertőzött ember meghalt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1966-ban Hendersont választotta a fekete himlő elleni globális harc vezetőjévé. Ekkoriban a kór még járványszerűen terjedt Afrikában és Ázsiában.

Kevesen bíztak Henderson sikerében, ám az orvos a járványgócok izolálására összpontosított, és a tömeges vakcinálás helyett célzottan oltatta be az embereket.

A kórt 1980-ra sikerült hivatalosan eltüntetni a Föld színéről, ez volt az első fertőző betegség, amely ellen globális szinten indult harc.

A WHO 1966-tól 1980-ig tartó globális erőfeszítéseinek összköltsége 300 millió dollár volt. Csaknem 200 ezer ember dolgozott a világ több mint 70 országában, és 2400 millió dózis védőoltást használtak fel.

A világszervezettel való együttműködést követően Henderson három amerikai elnök mellett szolgált tudományos tanácsadóként, és egyetemi, valamint orvosi pozíciókat is betöltött.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.