Cserebaba

Gyanús volt a szülőknek, hogy egyikükre sem hasonlít a gyerekük - beigazolódott

Négy év után kerültek saját szüleikhez a kórházban elcserélt lányok.

2016.06.24 20:00ma.hu

Két házaspár is boldogan éldegélt egyre jobban cseperedő kislányukkal a vietnami Da Nang városban, mikor négy évvel a gyermekáldás után borzalmas dologra derült fény: saját újszülöttjük helyett egy másik kisbabát vittek haza és gondoztak szeretettel-türelemmel éveken át.

Mindkét család utolsó órás anyukáját a Thanh Hoa kórházba szállították, mindketten kislánynak adtak életet császármetszés után 2012. október 6-án. Végül 4 évvel később az egyik pár derített fényt a hibára.

Észrevették ugyanis, hogy egyikükre, sőt a családban senkire sem hasonlít az egyre növekvő gyermek. DNS-tesztet végeztettek és kiderült, hogy semmi közük a kislányhoz - azon kívül, hogy négy éve nagy szeretetben nevelik.

Visszamentek tehát a kórházba és kikérték, aznap ki szült még rajtuk kívül. A kórházi papírok és DNS-minták alapján kiderítették, melyik családhoz került elcserélt gyerekük, és azonnal felvették a kapcsolatot velük.

A másik család is megdöbbent a hírek hallatán, szerencsére ők is visszaakarták kapni saját lányukat, ezért ők is beleegyeztek a visszacserébe. Egyelőre nem mutatkoznak baljós pszichológiai jelek a gyerekeken.

Az egészségügyi miniszter vizsgálatot indított, hogyan történhetett a csere, a kórház pedig a kompenzáción dolgozik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.