A mindennapok nehézségei

Filmvetítések és érzékenyítő éttermi program az autizmus világnapján

A programban hagyományos éttermek, önkiszolgáló éttermek és szállodák is részt vesznek.

2016.04.01 10:41MTI

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban két vetítést, számos étteremben pedig érzékenyítő akciót szerveznek pénteken és szombaton, az április 2-i autizmus világnapjához kapcsolódva, hogy ráirányítsák a társadalom figyelmét az autizmussal élők mindennapjainak nehézségeire.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház két vetítést is szentel az autizmus spektrumzavar témájának, este pedig a tavalyi évhez hasonlóan kékbe öltözik az épület - közölte a programokat koordináló Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) az MTI-vel.

A hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémiától a Március 15-e térig tartó Séta az autizmussal élőkért elnevezésű program után, a Cervantes Intézet és a Spanyol Nagykövetség jóvoltából a Maria és én című spanyol dokumentumfilmet láthatják a nézők az Urániában. A számos nemzetközi fesztivált megjárt alkotás azt mutatja be, hogy milyen kihívás elé állítja a szülőket, ha gyermekük autizmussal születik.

Ezt követően a Ló az erkélyen című osztrák családi film kerül műsorra, amelynek főszereplője a tízéves, Asperger-szindrómás Mika, aki imádja a matematikát, mindig igazat mond, és olyasmiket is észrevesz, amiket senki más.

A világnaphoz kapcsolódó Ragyogjon Kéken (Light It Up Blue) globális kampány keretében évről évre a világ számos olyan emblematikus épülete "öltözik" kékbe, mint a londoni Big Ben, vagy a New York-i Empire State Building, ehhez csatlakozva szombaton a Gellért-hegyi Szabadság-szobor és az Uránia Nemzeti Filmszínház is kék kivilágítást kap.

Az Autisták Országos Szövetsége péntekre és szombatra egy éttermi érzékenyítő programot is szervezett. Az AutSense (autizmus-szenzitív) Éttermek kampányhoz történő csatlakozással a vendéglátóhelyek vállalták, hogy étlapjukat a szervezet olyan vizuális segítséggel gazdagítsa, amely biztosítja az autista emberek számára az "akadálymentes szolgáltatás" megvalósulását. Ezzel a vendégek megtapasztalhatják az autisták speciális szükségleteit.

Az "autizmus-specifikusan" elkészített étlap mellett a vendégek az asztalokon és pultokon kihelyezett rövid ismertetőben bővebben is olvashatnak a fejlődési zavarról. A szóróanyagokból azt is megtudhatják, hogy miért nehéz egy autista ember számára az éttermi étkezés és hogyan lehet megkönnyíteni számukra az ott eltöltött időt a megérkezéstől a rendelésen át a távozásig.

A programban hagyományos éttermek, önkiszolgáló éttermek és szállodák is részt vesznek.

Az ENSZ által 2007-ben bevezetett világnap célja, hogy az autizmussal élők problémáira irányítsa a figyelmet. A becslések szerint ma Magyarországon 100 000, a világon több tízmillió ember él autizmussal, azzal a széles spektrumú, változatos formában jelentkező fejlődési zavarral, amelynek következtében a társas viselkedés, a kommunikációs készségek és a gondolkodás fejlődése sérül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.