Családpolitika

Házasság hete - Több mint kétszáz program országszerte

Kilencedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Házasság hete programsorozatot keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával, ezúttal "a szeretet: szenvedély és döntés" mottóval.

2016.02.05 05:30MTI

A több mint kétszáz programot magában foglaló esemény vasárnap istentisztelettel kezdődik meg Budapesten.

Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke és Fekete Károly, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke a rendezvényről tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a házasság szüntelen építkezés, azt gondozni kell, "karban kell tartani", másképp elhasználódik, elkopik.

Bíró László azt mondta, a programsorozat keretében a házasságot, a családot ünnepeljük, amit sokan siratnak, múlthoz tartozónak vélnek. Pedig a házasság egyrészt jövő és remény, másrészt pedig a jelenben érték és megvalósítandó feladat - tette hozzá.

Hangsúlyozta, a házasság egy folyamat eredménye, amely alatt két ember szeretete megérett annyira, hogy egymásnak merjék ajándékozni magukat. Ez tapasztalatai szerint sok mai fiatalnak nem könnyű, mert soha nem kellett semmilyen döntést meghoznia - jelezte, hozzátéve, a társadalomnak örülnie kell a párkapcsolatoknak és segítenie kell azokat.

Fekete Károly református püspök szerint a házasságban a legfontosabb, hogy a felek boldogítani tudják egymást, és megtapasztalják, jobb adni, mint kapni. Hozzátette, a programsorozat egy hete alatt "kifényesedik" az, amiért az egyház egyébként is dolgozik.

A házasság hete mozgalom 19 éve indult az Egyesült Királyságban, s ma már több mint húsz országban tartják meg a programsorozatot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, a házasság hetét világszerte ünneplő több millió ember hisz abban, hogy a jó házasság, a boldogságot adó család az egyéni és a társadalmi kibontakozás és boldogulás egyik legfontosabb forrása, ezért indokolt, hogy kiemelt figyelmet kapjon.

Hozzátette, a rendezvénnyel meg szeretnék szólítani azokat is, akik talán az előző generációk rossz példái miatt nem merik vállalni a házassággal járó elköteleződést. Nekik jó példák bemutatásával szeretnék vonzóvá tenni a házasságot, ezért is kérnek fel minden évben más házaspárt, hogy legyenek a házasság hete "arcai". Ez egyfajta hungarikum, más országokban nem jellemző - mondta.

Rámutatott arra, még ha nem is indul ideálisan egy házasság, vagy ha krízisek adódnak, nem szabad beletörődni a nehézségekbe, késznek kell lenni tanulni, megbocsátani, változtatni, hiszen a családok szétesése lelki és anyagi károkat okoz nemcsak a pároknak, hanem az egész társadalomnak is.

Herjeczki Kornél örömét fejezte ki, hogy Magyarországon családbarát kormányzás zajlik, aminek köszönhetően egyre nő a házasságkötések száma.

FB Official

Barát Katalin pszichiáter, családterapeuta, a Magyar Családterápiás Egyesület tagja arról beszélt, fontos a felnőtt ember egészségének szempontjából, hogy tartós, elkötelezett kapcsolatban éljen, hiszen ez határozza meg, hogy élete különböző területein ki tud-e bontakozni, testileg és lelkileg kiteljesedik-e.

A párkapcsolatok sérülékenységének legfőbb okaként a magas elvárásokat jelölte meg, amelyek ha nem teljesülnek, nő a feszültség és csökken az elégedettség, ami felvetheti az elválás lehetőségét. Kiemelte, egy ideje nő azok száma, akik segítséget kérnek, ha párkapcsolati problémájuk van.

Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin, a házasság hete idei "arcai" azt mondták, sokan azt hiszik, hogy lehetetlen küldetés a házasság, és egy kicsit valóban az, de Istennel együtt mégis lehetséges. Úgy fogalmaztak, életük fő művének tekintik 37 éve tartó házasságukat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.