Orvosi bravúr

Nyolc nappal a születés után választották szét a sziámi ikreket

A szokatlanul korai beavatkozásra azért volt szükség, mert az összenőtt májuk problémákat okozott a két kislánynál. A svájci orvosok úgy tudják, eddig sehol a világon nem hajtottak végre hasonló műtétet ilyen fiatal pácienseken.

2016.01.31 17:28MTI
A műtét előtt és után - swissinfo.ch

A két kislányt december 10-én választották szét a berni egyetemi klinikán, akkor együttesen 2,2 kilót nyomtak. Valójában hármas ikrek születtek két hónappal az esedékesség előtt, a harmadik kislány azonban egészségesen jött világra.

A sziámi testvéreknek nagy területen összenőtt a mája, és mellkasuknál is szét kellett választani őket.

A szokatlanul korai beavatkozás mellett azért döntöttek az orvosok és a szülők, mert a babáknak súlyos problémáik voltak a közös máj miatt. Mivel a májon át sok vér áramlott az egyik gyermekből a másikba, az egyiknek túl sok vére és magas vérnyomása lett, míg a másiknak túl kevés vére és túl alacsony vérnyomása volt.

Svájcban az elmúlt harminc évben mindössze két alkalommal születtek olyan sziámi ikrek, akik túlélték szétválasztásukat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.