DNS

Kíváncsi rá, hány éves a teste?

Új genetikai teszt segít a szervezet biológiai korát kimutatni és előre jelezni, mikorra várható a halál vagy mekkora az időskori elbutulás esélye.

2015.09.08 16:26MTI
freedigitalphotos.net/adam

A szervezet valódi biológiai korát kimutató, génműködést vizsgáló tesztet fejlesztettek brit kutatók.

A londoni King's College kutatói szerint hasznosabb a biológiai életkort megállapítani, mint a születési dátumból kiindulni. Az új teszt segíthet előre jelezni, mikorra várható a halál vagy mekkora az időskori elbutulás, azaz a demencia kialakulásának kockázata - idézte a BBC hírportálja a Genome Biology című szaklapban megjelent tanulmányt.

A kutatók több ezer emberi szövetmintát elemeztek, megvizsgálták a vér-, agy- és izomszövetek 150 génjének aktiválódását 65 éves korban. Ezzel elkészítették az "egészséges öregedés" képletét, amelyhez viszonyítva megállapítható, ki milyen ütemben öregszik a vele egykorúakhoz képest.

Jamie Timmons, a King's College professzora a BBC-nek elmondta, minden emberi szövetnek megvan a közös, egészséges öregedési képlete, ehhez viszonyítva - úgy tűnik - sok minden megjósolható, egyebek között az élettartam és a mentális képességek hanyatlásának esélye is.

A kutatócsoport szerint az egészség és az életkor két különálló dolog: árthat az egészségének, aki úgy dönt, egész nap tétlenül hever a díványon, ám úgy látszik, a biológiai kort ez nem befolyásolja. A tudósok szerint pontosabb képet akkor kaphatnak, ha az életmód jellemzőit és a biológiai kort együtt vizsgálják.

Tervezik, hogy szervdonációs tesztet is fejlesztenek az új eljárással, hogy megvizsgálják, az életkoruk alapján ugyan idős, de biológiailag mégis fiatal emberek alkalmasak-e a biztonságos donációra.

Timmons szerint a genetikai teszt a demenciakockázat felmérésének is "hasznos eszköze" lehet, segíthet előre jelezni, az életkorral összefüggő betegségek esetében milyen egészségügyi ellátásra, megelőzésre lesz szüksége egy-egy páciensnek a jövőben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.