Egészségfelmérés

Ön azt hiszi, hogy nem kövér?

Sok túlsúlyos rosszul ítéli meg az állapotát.

2015.08.12 10:11MTI

Magyarországon az emberek egy része nem megfelelően ítéli meg az egészségi állapotát, így a túlsúlyos férfiak 64 százaléka, míg a túlsúlyos nők 45 százaléka gondolja azt, hogy a súlya rendben van - mondta a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Török Krisztina az intézet által készített felmérés eredményeit ismertetve azt mondta, a felnőttek több mint kilencven százalékának ugyanakkor a legfontosabb életcélja az, hogy elkerülje a betegségeket.

A szakember az egészségkárosító szokásokról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy serdülőkorban a családnak a legnagyobb a védőszerepe. Utalt arra, a fiatalok ekkor mindent kipróbálnak, amit a felnőttek, így az alkoholt és a dohányzást is. Közölte, felmérésük azt támasztja alá, hogy jó családi minta esetén a fiatal lehet, hogy kipróbálja a dohányzást, de nagyon valószínű, hogy nem fog rászokni. Ahol azonban dohányoznak a családban, ott jóval nagyobb arányban szoknak rá a fiatalok is a dohányzásra - fűzte hozzá.

Közölte azt is, hogy Magyarország első a tüdőrákban, és van már olyan vizsgálati eredmény is, amely szerint a tüdőrák kialakulásáért kilencven százalékban a dohányzás a felelős.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.