Sokkal gyorsabban gyógyulnak

Ultrahanggal gyógyíthatók a krónikus fekélyek

Krónikus fekélyek esetében harmadával csökkenthető ultrahang segítségével a sebgyógyulási idő.

2015.07.13 15:53MTI

Erre a következtetésre jutottak egérkísérletek során a Sheffieldi és a Bristoli Egyetem kutatói, akik eredményeiket a Journal of Investigative Dermatology című bőrgyógyászati szaklapban ismertetik.

Az Egyesült Királyságban több mint 200 ezer ember életét keserítik meg a krónikus, sokszor elfertőződő sebek - az időskori felfekvések, valamint a cukorbetegeknél kialakuló lábszárfekélyek - olvasható a BBC honlapján.

A kutatók ultrahanggal kezeltek idős, valamint diabéteszes egereket, s a rágcsálóknál harmadával, kilenc napról hatra csökkent a sebgyógyulási idő. Mint a tudósok rámutatnak, a nagyfrekvenciájú ultrahang valósággal "felrázza", aktiválja a fekély körüli sejteket. Az ily módon kezelt szövetek sebgyógyulási rátája megegyezik a fiatal állatokra jellemző folyamatok lefolyásával.

Mark Bass, a Sheffieldi Egyetem kutatója a kísérleteket ismertetve kiemelte, hogy jelenleg az orvosi gyakorlatban a krónikus fekélyek kezelésénél mindenekelőtt a sebek elfertőződését igyekeznek megakadályozni, abban a reményben, hogy a seb végül beheged. "Az ultrahang alkalmazásával elősegítjük a sebgyógyulást, hiszen arra késztetjük a szöveteket, hogy +normálisan+ viselkedjenek" - fogalmazott a brit tudós.

A további terveket vázolva Mark Bass elmondta, hogy eddig olyan sebeket kezeltek, amelyek ugyan hosszabb ideje fennálltak, de nem váltak krónikussá. Így állatkísérletek keretében tesztelni kell, hogy mennyire hatékony az eljárás több hete fennálló sebek kezelésére, a következő évben pedig akár a klinikai vizsgálatokat is megkezdhetik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.