Holland orvosok

Elküldenék a beteget, ha egészségtelen életmódot folytat

A hollandiai orvosok negyven százaléka szívesen fogadna olyan jogszabályokat, amelyek lehetővé tennék a nyilvánvalóan egészségtelen életmódot folytató beteg kezelésének elutasítását.

2015.06.09 18:58MTI

Ez derült ki a holland állami televízió Brandpunt című műsora által 1400 orvos bevonásával készített közvélemény kutatásból.

A felmérésből az is kitűnt, hogy a jogszabályt támogató orvosoknak mintegy harmada élne is ezzel a lehetőséggel, amennyiben egyértelművé válik, hogy a páciens egészségkárosító életmódja okozta az orvosi ellátást igénylő állapotot.

Az orvosok a műtéteken, illetve a gyógyszerek felírásán túl átfogóan szeretnének javítani az emberek életminőségén - mondta a műsorban Marcel Daniels a holland orvosi kamara elnöke.

A megkérdezett orvosok több mint kétharmada szerint a lakosság életmódváltása jelentősen hozzájárulna az állami egészségügyi kiadások csökkenéséhez.

Néhány egészségtelen életmódot folytató páciens kezelésének elutasítása jelzés értékű lehet mások számára, és előmozdíthatja a tömeges életmódváltást. Nem kevés orvos hajlana is erre a megoldásra, ami azonban természetesen nem jelentené azt, hogy tömegesen tagadnák meg a betegek kezelését - jelentette ki az adásban Medard Hilhorst orvosetikai szakértő.

Egyetlen orvos sem tagadná meg a koszorúér műtétet egy dohányos embertől a beteg káros életmódjára hivatkozva. Az azonnali beavatkozást igénylők, illetve a súlyos betegségben szenvedők mindig, minden körülmények között megkapják a szükséges ellátást - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.