Kutatás

A szoptatás csökkentheti a gyerekkori leukémia kockázatát

Izraeli kutatók 18 korábbi vizsgálat elemzésével kiderítették, hogy csökkenti a gyerekkori leukémia kockázatát a csecsemők szoptatása.

2015.06.02 20:24MTI

A fehérvérűség a leggyakoribb gyerekkori rosszindulatú rákos megbetegedés, a gyerekkori daganatos betegségek mintegy 30 százalékát teszi ki, de okai kevésbé ismertek.

Efrát Amitaj és Lital Kejnan-Boker, a Haifai Egyetem szakemberei az okokat kutatva 18 korábbi tanulmányt fésültek át, hogy összefüggést találjanak a szoptatás és a gyermekkori leukémia között. Az 1960 és 2014 között végzett kutatások 10 ezer 292 leukémiás esetet vizsgáltak, a kontrollcsoportokat 17 ezer 517 ember alkotta.
Megállapítottak, hogy 19 százalékkal kisebb a leukémia kialakulásának esélye azoknál a gyermekeknél, akiket legalább hat hónapig vagy tovább szoptattak azokhoz képest, akiket egyáltalán nem vagy kevesebb ideig szoptattak.

15 másik tanulmány elemzéséből az derült ki, hogy a valamennyi ideig szoptatottak esetében 11 százalékkal kisebb a gyermekkori fehérvérűség kockázata a nem szoptatottakkal szemben.

Az anyatej számos biológiai mechanizmusa adhat magyarázatot az összefüggésre: sok immunológiailag aktív összetevőből áll, gyulladáscsökkentő mechanizmusból, amely hatással van a gyermek immunrendszerére - írták a kutatók az amerikai orvostudományi társaság folyóiratában (JAMA).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.