Programajánló

Új élménypályát adtak át a kislődi kalandparkban

Az új kötélpályán egy kilométer hosszan 120 méter szintkülönbséget leküzdve akár 80 kilométer óránkénti sebességgel süvíthetnek át a parkon az utasok.

2015.05.16 00:30MTI

Új drótkötélpályát adtak át a kislődi Sobri Jóska Bakony Kaland- és Élményparkban, a 70 millió forintos beruházás 10 új munkahelyet teremt - hangzott el a fejlesztést bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

Jáger Balázs, a park ügyvezetője elmondta: arra számítanak, hogy az új élményelem 20-30 százalékkal növeli a látogatottságot. A kalandparkot tavaly 200 ezren keresték fel, árbevétele 250 millió forint volt.

Az új kötélpályán egy kilométer hosszan 120 méter szintkülönbséget leküzdve akár 80 kilométer óránkénti sebességgel süvíthetnek át a parkon az utasok. A létesítmény különlegessége, hogy mindezt hason fekve, "madárpozícióban" tehetik - mondta az ügyvezető, hozzátéve: a kislődihez hasonló Megazipline pálya elsőként Németországban nyitott, és 2014-ben elnyerte a legrangosabb turisztikai attrakció címet.

Jáger Balázs felidézte, hogy a kalandpark 2009-ben nyitott, mintegy 30 játékelemmel, és már az első évben 120 ezer látogatót fogadott. A 30 hektáros parkban jelenleg több mint 50 élményelem van, főszezonban 60, elő- és utószezonban 20 embert foglalkoztat.

Takács Szabolcs, Veszprém megyei kormánymegbízott úgy vélte, a kalandpark kiemelkedő példa azzal, hogy a kistelepülésen 60 embernek ad munkát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.