A munkában és a családban hisz az olimpikon

Berki Krisztián - a tornász! - jól rákapott a halra

Berki Krisztián olimpiai- és háromszoros világbajnok tornász hazatért a kéthetes tatai edzőtáborból, ahol a márciusban kezdődő versenyszezonra készült fel. Eközben nemcsak az edzésre, de az étkezésre is jobban odafigyelt.

2015.03.07 18:23ma.hu

Február közepétől kéthetes edzőtáborban voltam, ahol szinte minden nap két edzés várt rám” – mondta az olimpiai bajnok sportoló, aki nemrég tért haza a kéthetes tatai edzőtáborból. „A versenyek március közepétől indulnak, így az év első hónapjai az alapozás jegyében telnek. Hogy mit jelent ez? Munka, munka és munka – de szerencsére még mindig élvezem a tornát, soha nem okozott gondot, ha sokat kellett dolgozni. Tudom, hogy csakis így érhetem el a céljaimat.

Egy átlagos napon Krisztián reggel kilenckor kezd a Tornacsarnokban, a délelőtti edzést gyógytorna és masszázs zárja, így fél 1-kor végez. Rövid pihenőt követően délután 3-tól újabb kétórás edzés következik, amelynek végén olykor egy kis konditerem, gyógytorna és masszázs is belefér a programba. Márciusban elindul a versenyszezon: válogatók, nemzetközi versenyek, Európa-bajnokság, hazai bajnokság, világbajnokság jelentik az év legfontosabb kihívásait.

Bármennyit is edzek, arra mindig figyelek, hogy az este már a családé legyen, mivel Lia fürdetése nálunk is klasszikus apai feladat” – tette hozzá mosolyogva. „Az alapozás időszakában időnként még arra is volt lehetőség, hogy a család olykor bejöjjön hozzám a tornaterembe, de az edzőtáborok alatt maradt a skype-os beszélgetés. A feleségem, Marcsi is sportoló volt, így pontosan tudja, mivel jár ez a lét, nagyon sokat segít nekem, hogy az edzésekre tudjak figyelni. Az én sikereimben neki is óriási érdemei vannak!” – szögezte le az olimpiai bajnok.

A rengeteg elfoglaltság mellett Krisztiánnak a helyes táplálkozásra is oda kell figyelnie. A menüjében kiemelt helyen szerepelnek a fehér húsok, zöldségek és a halak is. Sőt, gyerekként még a horgászat is a hobbijai közé tartozott.

Fotó: Redlemon

Keresztapámmal nagyon sokat pecáztunk a Krasznán, Nagyecseden. Keszeg és kárász akadt főleg a horogra, vagy olykor a kis „sercik”. Keresztapu kitűnően el tudta készíteni ezeket a halakat, a kisebbeket pedig együtt raktuk serpenyőbe, s már meg is volt az ebéd” – magyarázta nevetve Krisztián.

Ma már nem férne bele az időmbe a többórás pecázás, szerintem már a türelmem sem lenne meg hozzá. A halak azonban még mindig a kedvenceim, bár elsősorban étteremben szoktam fogyasztani” – mesélte a tornász.

Főleg a szálkamentes, filézett halakat szeretem, de ezt leszámítva nem vagyok válogatós: halászlé és harcsapaprikás, rák, illetve a tenger gyümölcsei, szívesen eszem mindegyiket. Tatán, az edzőtáborban is sokszor volt hal a menü, a külföldi versenyek alatt pedig igyekszünk olyan éttermekbe is eljutni, ahol helyi halkülönlegességeket is kipróbálhatunk.

A dietetikus véleménye

Varga Anita, az OÉTI dietetikusa szerint a halak – különösen a sovány húsúak – a sportolók táplálkozásába is kiválóan beilleszthetők, hiszen nem terhelik meg az emésztőrendszert. Alacsony energia- és magas víztartalmuknak köszönhetően könnyen emészthetőek, emellett kiváló fehérjeforrásként szolgálnak, kedvező zsírsavösszetételük pedig értékes élettani hatással bír. Azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy egy sportoló is elsősorban szénhidrátokból fedezi az energiaszükségletét, így a halétel részeként fontos a megfelelő, rostban gazdag köret, amely természetesen lehet gabona vagy burgonya alapú is, színesítve vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag zöldségekkel és/vagy gyümölcsökkel.

A Halászati Operatív Program (HOP) – amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – kiemelt feladatának tekinti, hogy a halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek a családok asztalára. Könnyen és gyorsan elkészíthető, finomabbnál finomabb halas fogásokért és elkészítési praktikákért látogasson a www.kapjra.hu oldalra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.