Súlyosabbak a tünetek hipertónia esetén

Veszélyesebb a cukorbetegség, ha magasvérnyomással társul

A hipertónia, azaz a magasvérnyomás gyakran nem önálló kórkép, hanem más betegségek mellett alakul ki. Ilyen többek között a cukorbetegség mellett fellépő hipertónia, mely még jobban megnehezíti az ember életét.

2015.03.01 16:00ma.hu

Hipertónia és a cukorbetegség kapcsolata

A diabétesz egyik gyakori szövődménye a vesekárosodás, ami elősegítheti, provokálhatja a hipertónia kialakulását. A cukorbetegség már önmagában is súlyos problémákat okozó állapot, ám amerikai kutatások szerint ha magasvérnyomással is jár, úgy még nagyobb a kockázat a szív- és érrendszeri betegségek és a veseproblémák kialakulására.

Sajnos a két probléma igen gyakran fordul elő együttesen, ezért akinek cukorbetegsége van, annak különösen fontos, hogy figyeljen a vérnyomás alakulására, hogy időben kiderüljön, ha emelkedettek az értékei. A diabétesz ugyanis fokozza az arterioszklerózis kialakulásának kockázatát, ami a hipertónia kialakulásának egyik fő rizikótényezője – mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, magasvérnyomás specialista.

Ráadásul a 2-es típusú cukorbetegség gyakran jár együtt túlsúllyal, ami szintén fokozza a hipertónia kialakulásának kockázatát – így nem csoda, hogy a súlyfelesleggel küzdő diabéteszes betegek csaknem háromnegyede vérnyomásproblémákkal is küzd.

Fotó: freedigitalphotos.net/markuso

Fontos a szigorúbb kontroll

Mivel a két betegség hatványozza a szívinfarktus és a stroke kockázatát, így nagyon fontos a két állapot gyógyszeres karbantartása. Ráadásul több ajánlás szerint a cél a 140/90 Hgmm helyett a 130/80 alatti érték, így fokozottabb kontroll szükséges! Az esetek többségében mindkét betegséget gyógyszeresen kezelni szükséges, akár több fajta készítménnyel.

Az alkalmazott készítmények nem befolyásolják egymás hatását, így egyidejű alkalmazásukra is lehetőség van. Fontos továbbá az életmód változtatás is, hiszen amennyiben az alábbiakat betartja, úgy mindkét betegségnél jelentős javulás következhet be:

• az előírt diéta alkalmazása
• sófogyasztás csökkentése
• rendszeres, laza testmozgás
• alkohol/cigaretta kerülése
• stressz csökkentése

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.