Ízletes és különleges halfajta

Nemcsak ponty és harcsa van: ismeri ön a barramundit?

Kevesen ismerik, pedig a barramundi akár "hazai" halnak is nevezhető. Az ausztrál süllő néven is ismert halfajtát nemcsak a távoli kontinensen, hanem hazánkban is tenyésztik, így könnyen elérhető az év bármely szakában.

2015.02.10 12:00ma.hu

Eredetileg Ausztráliában őshonos, de egy ideje már Magyarországon is tenyésztik a barramundi nevű halfajtát, vagy közismertebb nevén az ausztrál süllőt. A viszonylag ismeretlen, ámde a halak közt is kiemelkedően tápláló és egészséges fajta megismertetésére a Kapj rá! elnevezésű kampány – amely a magyarországi halfogyasztás ösztönzésére jött létre – jegyében tartottak kóstolót a közelmúltban, hogy az érdeklődők megízlelhessék ezt a különleges halfajtát.

Évente 30-40 tonna kerül a magyarországi haltenyészetekből a piacokra, az pedig külön jó hír, hogy a hazai tenyésztésnek – és az ebből adódó rövid szállítási távolságnak – köszönhetően garantált, hogy a barramundi valóban frissen kerüljön a pultokra, majd onnan a tányérokba.

Fotó: Redlemon

A barramundi egy süllőhöz hasonlító halfajta, amely a sós és az édes vízben egyaránt jól érzi magát. A húsa jó minőségű, szálkamentes és könnyen lehet ízletes leveseket, sülteket, szusit, vagy bármilyen más fogást készíteni belőle” – magyarázta Áman Attila séf, a Kapj rá! kampány állandó szakértője.

A barramundit nemcsak a séfek és az amatőr szakácsok zárhatják a szívükbe, hanem mindenki, aki odafigyel az egészséges táplálkozásra. Tápanyagtartalma miatt a barramundi az egyik legegészségesebb hal a világon. Száz gramm hús nagyjából 500 mg omega-3 telítetlen zsírsavat tartalmaz, amellyel megelőzi a hasznos zsírsavakban szintén gazdag tőkehalat és tilápiát is. A barramundit a fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják, hiszen 100 gramm mindössze 137 kalóriát tartalmaz, míg értékes fehérjetartalma eléri a 25 grammot.

Egy kimondottan könnyed, nem túl karakteres ízű halról beszélünk. Kétfajta fogást készítettem belőle, az első egy igazán különleges saláta, amelyben keveredik a gyümölcs és a hal zamata, a másik pedig egy könnyed sült egyedi ízvilággal. Természetesen hagyományos, egyszerűen megfőzhető ételeket is készíthetünk a barramundiból. Fontos, hogy minél többen megismerjék ezt a halat, mert egészségüknek és érzékeiknek is szívességet tesznek vele” – tette hozzá a nap mint nap halakkal foglalkozó séf.

A Halászati Operatív Program (HOP) – amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – kiemelt feladatának tekinti, hogy a hazai halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek a családok asztalára. További könnyen és gyorsan elkészíthető, finomabbnál finomabb halas fogásokért és elkészítési praktikákért látogasson a www.kapjra.hu oldalra.

Fotó: Redlemon

Barramundi ceviche (perui halsaláta)

Hozzávalók 2 személyre:
· 10 dkg lime
· 1 g aji amarillo krém
· 6 dkg édes hagyma
· 16 dkg barramundi filé (bőr nélkül)
· 10 dkg mangó
· 6 szál koriander
· só

Elkészítés: A halfilét apró kockákra vágjuk (kb. 5×5 mm) és megsózzuk. A mangót és az édes hagymát meghámozzuk, szintén apró kockákra vágjuk, a koriandert felaprítjuk. A lime levét kifacsarjuk és belekeverjük az aji amarillo krémet. Egy keverőtálban keverjük össze az összes hozzávalót, hagyjuk állni pár percig, majd tálalhatjuk. Fontos, hogy tálaláskor salátalevet is tegyünk bőségesen.

Barramundi saikyo miso, quinoával és karalábéval

Saikyo miso
Hozzávalók 2 személyre:
· 40 dkg barramundi filé
· 100 ml szaké (japán rizsbor)
· 100 ml mirin (japán rizsbor)
· 150 g kristálycukor
· 300 g fehér misópaszta (érlelt, sózott szójapüré)

A szakét és a mirint egy lábasba öntjük, felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot, 10 percig lassan forraljuk, belekeverjük a misopasztát, lehűtjük. Az így kapott pác felét dobozba kanalazzuk, ráfektetjük a halszeleteket, majd befedjük a másik felével. 1-2 napig pácoljuk, majd a pácból kivéve, a pácot letörölve, 200°C-os sütőben, vastagságától függően 8-12 percig sütjük.

Karalábés quinoa
Hozzávalók 2 személyre:
· 120 g quinoa (inka rizs)
· 200 ml forró víz
· 240 ml szárnyas alaplé
· 200 g karalábé
· 40 g vaj
· só

A karalábét meghámozzuk és a gömbölyű felületeket levágva egy téglatestet vagy kockát vágunk belőle. A levágott részeket félretesszük, később felhasználjuk majd. A karalábéból kivágott alakzatból egyforma kockákat vágunk, serpenyőben vajon, kevés vízzel megpároljuk. A quinoát leforrázzuk a forró vízzel, majd leszűrjük. Felforraljuk az alaplevet, beletesszük a quinoát, majd lassú, gyöngyöző forralással 15-20 perc alatt készre főzzük. Amikor elkészült, belekeverjük a karalábékockákat.

Snidlinges karalábépüré, szecsuani borssal
Hozzávalók 2 személyre:
· A félretett karalábé
· 1 csomag snidling
· vaj
· só
· szecsuáni bors

A snidlinget leforrázzuk, jeges vízben lehűtjük, szárítjuk. A megmaradt karalábét kevés vízen megpároljuk, leszűrjük, még melegen összeturmixoljuk a snidlinggel és a hideg vajjal. Tálaláskor szecsuáni borsot őrölünk rá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.