Még nincs mögöttünk a HIV

"Két év múlva meglesz a HIV elleni védőoltás!"

Mindez a HIV hivatalos bejelentésekor, 1984-ben hangzott el. Azóta sincsen megnyugtató kezelési módszer az AIDS-hez vezető kórokozóval szemben, állítsanak bármi mást is a kutatók, gyógyszercégek.

2014.12.22 19:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Freedigitalphotos africa

Szinte minden hónapban megjelenik egy új, a HIV-et, AIDS-et kezelni képes szerről szóló tudósítás. Az emberek hinni akarnak a gyógyulásban, ezt a vágyakozást pedig a kutatók is táplálni szeretnék. Van, aki egyszerűen meggyőződésből, mások pénzhajhászásból, de a szomorú tény az, hogy még mindig nagy veszélyt jelent a HIV-vel való megfertőződés. 1984-es felismerése óta több mint 39 millió emberrel végeztek a fertőzéssel járó következmények. Az immunrendszer leállása miatt szinte bármilyen más ragály végzetes a HIV nyomán előálló AIDS okán. Évente átlagosan egymillió ember válik fertőzötté, és még a fejlett/gazdag nyugati világban is csupán az állapot szintet tartását ígérik különböző gyógyszeres koktélok alkalmazásával. A szomorú valóság ugyanis az, hogy mindmáig nem létezik olyan szer, amivel száz százalékos biztonsággal meg lehetne gyógyítani a HIV-vel fertőzött pácienseket. Ennek számos oka van, jelentős részben a vírus gyors mutálódására vezethető vissza az ellene való küzdelem sziszifuszi mivolta. És hogy mennyire hihetünk azoknak a híreszteléseknek, amik nem azonnali, de a közeli jövőben bekövetkező gyógyulást ígérnek? Nos, ilyenkor érdemes Margaret Heckler bejelentésére gondolni, aki a HIV 1984-es felfedezésekor egészségügyi miniszteri posztot töltött be az Egyesült Államokban. Heckler - harminc éve - úgy nyilatkozott, hogy mindössze két évre vagyunk a HIV vakcina megalkotásától...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.