Túléli az emberiség?

Az ENSZ szerint legyőzhetjük az AIDS-et

A járvány kirobbanása óta a tavalyi volt az első olyan év, amikor kevesebben voltak azok, akik megfertőződtek a vírussal, mint azok, akiket gyógyszerrel kezelni kezdtek.

Nézze meg a képeket, mire képes a HIV! >>> képgaléria

2014.12.02 15:00ma.hu

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint komoly esélyünk van arra, hogy "2030-ra véget vessünk az AIDS jelentette globális fenyegetésnek". "A HIV-re és AIDS-re adott globális válasz, a küzdelem, amely mellett a kormányok is együttesen elkötelezték magukat, nagyban hozzájárult aggoz, hogy a HIV, amely egykor egyet jelentett a halálos ítélettel, mára kezelhető krónikus betegséggé vált" - írta december 1-én, az AIDS elleni küzdelem világnapján megjelent írásában a világszervezet AIDS-elleni programja, az UNAIDS New York-i irodájának vezetője.

Kattintson a képekért! >>>

Simon Bland az MSNBC weboldalán olvasható cikkében kiemelte, az elmúlt három évtizedben nem csak az AIDS-ről, hanem általában véve a vírusokról, a vírusos megbetegedések kezeléséről és a megelőzés fontosságáról is sokat tanultunk. Ahogy az egészségügyi rendszerek, a világszintű egészségügyi infrastruktúra működésének sajátosságairól, a gyógyszerellátásról és persze arról is, milyen hatással vannak a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a szociális ellátórendszerekhez való hozzáférés hiánya az egyes emberek egészségére, a világ egészségügyi állapotára és annak változásaira nézve. 

"A globális összefogásnak, a társadalom egységes fellépésének és a civil szervezetek szerepvállalásának köszönhetően, mára lehetőséggé változtattuk a tragédiát - hangsúlyozta Michel Sidibe, az UNAIDS ügyvezető igazgatója. - Képesek voltunk arra, hogy megtörjük a csendet, csökkentsük a gyógyszerek árát, és ezzel megtörjük az AIDS-járvány terjedésének lendületét. Ezzel milliók életét mentettük meg."

Sidibe szerint a HIV és az AIDS elleni harcban szerzett tapasztalatoknak az Ebola elleni küzdelemben is hasznát vehetjük. "Az ebola megjelenése az AIDS-járvány kitörésére emlékeztet minket. Az emberek bujkáltak és féltek. A betegeket széles körben stigmatizálták és diszkriminálták" - hangsúlyozta.

Az ENSZ szerint van rá esély, hogy az AIDS-hez hasonlóan az ebola terjedését is megfékezhessük. Az AIDS-járvány kirobbbanása óta az idei volt az első olyan év, amikor több embert kezdetek kezelni a hatékony HIV-ellenes gyógyszerekkel, mint ahány megfertőződött. "Ma már közel 14 millió ember fér hozzá az életmentő kezelésekhez" - húzta alá Bland, hozzátáve, abban bíznak, hogy 2020-ra a HIV-fertőzöttek kilencven százalékánál diagnosztizálni tudják a fertőzést, az ismert betegek kilencven százaléka hozzájuthat a hatékony gyógyszerekhez, és a kezelés alatt állók kilencven százalékánál megszüntethetik a vírusfertőzés okozta tüneteket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.