Fertőzött étellel kerülhetett a szervezetébe

Durva: férget szedtek ki a 11 éves fiú fejéből

Valószínűleg fertőzött és rosszul megfőzött hússal került a kisfiú szervezetébe a parazita, amely aztán beköltözött az agyába és ott vonaglott végig, iszonyatos fájdalmakat okozva a gyermeknek.

2014.11.27 20:00ma.hu

Bár mostanában gyakorta hallani hasonló esetről, még így is meglepte az orvosokat a felfedezés, amikor rájöttek, mi okozza a 11 éves kisfiú rettenetes fejfájásait és különböző rohamait. A gyermeket a 42 éves apja, Liang Chao vitte a sanghaji kórházba, miután több görcsrohamon is túl volt. Az orvosok megröntgenezték a kisfiút és akkor látták meg, hogy egy betolakodó él az agyában és még a vizsgálat ideje alatt is egyfolytában mozgott. A kisfiút rögtön a műtőbe vitték, ahol eltávolították a parazitát.

Az apa elmondta, hogy az utcán vásárolt ételek egyike lehet a hibás. Mint mondta, a fia gyakorta vásárolt különféle ételeket az utcai kereskedőktől és csak ritkán evett azokból az ételekből, amiket otthon főztek, gyaníthatóan az egyik ilyen étkezés alkalmával kerülhetett a szervezetébe az élősködő. "Nem tudom, miért eszik ilyen undorító dolgokat, de elmesélte, hogy egyszer még sült kígyót is evett. Kételkedek abban, hogy sok dolog tényleg az volt-e, aminek mondták vagy aminek látszott. Ő még csak 11 éves, és nem látja a különbséget" - mondta a férfi.

Az orvosok szerint a betolakodó egy sparganosis nevű féreg volt, amely akkor jelenik meg az emberben, ha fertőzött békát, kígyót vagy hasonló méretű kisemlőst esznek, amelyek nem megfelelően vannak megfőzve. A parazita a tápcsatornán keresztül jut be a szervezetbe, és néha a szemet is megtámadja, de leggyakrabban az agyban szeret tanyázni. Az esetek többségében kiterjedt agykárosodást okoz vagy akár halált is, még mielőtt felfedeznék.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.