Korai diagnózis

10 évvel korábban megállapítható az Alzheimer-kór

Akár kialakulását egy évtizeddel megelőzően is kimutatható lesz a rettegett betegség egy új vértesztnek köszönhetően.

2014.11.23 21:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Flickr

Noha a betegség napjainkban még gyógyíthatatlan, nagyon fontos korai észlelése, mivel a megfelelő ismeretek birtokában jelentősen javítható az érintettek életminősége. Sajnos egészen mostanáig nem lehetett egyértelműen megállapítani a kór szervezetben való jelenlétét addig, amíg a tünetek fel nem bukkantak.

Egy új vérteszt azonban akár tíz évvel ezelőtt is kimutathatóvá teszi a betegséget. A Baltimore-i Nemzeti Öregedéskutató Intézet (National Institute on Aging) szakembere, Dimitrios Kapogiannis számolt be a fontos eseményről. Leírása szerint 174, különböző mentális állapotban levő páciensnél hajtották végre a tesztet: 84-ük teljesen egészségesnek számító felnőtt volt, 20 idős, de nem demens, 70-et pedig már betegnek diagnosztizáltak korábban. Emellett a kutatók megvizsgálták az utolsó csoport közül 20 ember lefagyasztott vérmintáját is, amit a kór beazonosítása előtti 1-10 évben vettek tőlük.

Az úgynevezett inzulin receptorhordozó (insulin receptor substrate 1, IRS-1) protein aktív formájának csökkenését mérték, mely pontosan jelzi a betegség kialakulását. Az érintettek vérében kimutathatóan magasabb volt az inaktív IRS-1 aránya, és ezt akár egy évtizeddel korábbi mintából is ki sikerült mutatni, mint ahogyan a tünetek megjelentek. A teszt egyébként 100 százalékig pontosnak bizonyult Alzheimer-kór esetében és 97 százalékos pontosságot mutatott kettes típusú diabéteszre.

Alzheimer-kór
Először Alois Alzheimer német ideggyógyász írta le 1907-ben. A betegség a gondolkodás és a megismerési funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, elbutulással (demencia), majd gyors biológiai leépüléssel jár. Manapság a 65 év felettiek öt százalékát, a 80 év felettiek 20%-át érinti; Magyarországon kétszázezren szenvednek ebben a betegségben.

Kiváltó oka lényegében ismeretlen, annak ellenére, hogy erre vonatkozóan számos feltételezés létezik. Kialakulásáért nemcsak immunológiai eltérést és anyagcserezavart, de szocio-ökonómiai tényezőket is felelőssé tettek, mint­hogy iskolázottabbaknál, jobb jövedelmi helyzetben lévőknél ritkább. Még bizonyos étkezési szokások is "gyanúba keveredtek", a betegek ugyanis kielégítő kalóriabevitel mellett is jelentősen fogynak. Előfordul családi halmozódás, ilyenkor egyes prekurzor fehérjék génmutációja igazolható.

Az Alzheimer-kór a Parkinson-kórhoz hasonlóan krónikus degeneratív betegség. Kórélettanilag az agy körülírt részeiben, a halántéklebeny- és a homloklebenyben, valamint a hippokampuszban a sorvadást, az idegsejt-degenerációt és az amyloid felszaporodását igazolták. A diagnózishoz speciális laboratóriumi, neuroradiológiai (CT, PET, SPECT) eljárásokat használnak. Ez a betegség csak tünetileg kezelhető. Többek között idegrendszerre ható szerekkel, antioxidánsokkal, gyulladáscsökkentőkkel, hormonális készítményekkel próbálkoznak. (forrás: Wikipedia)

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.