Így deformálódik a fiatalok háta

Mobillal sokat lógsz a közösségi hálón? Ezért fáj a hátad, nyakad!

Manapság a fejlett világban szinte nem találunk olyan embert, aki ne használna vagy mobiltelefont vagy egyéb mobileszközt, amivel kommunikálhat - miközben nem is sejti, mit tesz közben a gerincével.

2014.11.21 12:00ma.hu

Az evolúció egyik legnagyobb lépése volt, amikor az emberi faj egyik ősi képviselője a négykézláb mászás helyett felegyenesedett, és ezáltal számos olyan feladat megoldására vált képessé, amelyeket korábban nem tudott megtenni. Ehhez az egyenes járáshoz a gerincoszlop is alkalmazkodott, és évezredeken keresztül jól meg is voltunk vele - míg be nem köszöntött előbb a mobiltelefonok, majd röviddel utána az okostelefonok, a tabletek és az egyéb mobileszközök kora.

Gerincünk azóta ijesztő veszélynek van kitéve: minél többet mobilozik valaki, annál jobban. A kézben tartott eszközre ugyanis folyamatosan, akár naponta több órán keresztül lefelé hajtott fejjel nézünk, ami egy most megjelent kutatás szerint drámai terheket ró a csigolyákra, legfőképp természetesen a nyaki részen, de a gerinc egészére is káros hatással van. A nyakcsigolyákra nehezedő átlagos teher a fej és nyak tömege alapján körülbelül 6 kiló, a súlypont pedig a 7. nyakcsigolya fölött átlagosan 16 centire található.

Ez utóbbi mozdul el elég jelentősen akkor, amikor előre hajtjuk a fejünket. A semleges - azaz függőleges - pozícióban tartott 5-6 kilós fej már egy 15 fokos előrebillentés után is akkora terhet ró a csigolyákra, mintha 13 kilót cipelnénk a nyakunkon, 30 fokos dőlésszögnél 18 kiló, 45 foknál 22 kiló, 60 fokos fejbiccentésnél pedig már 27 kilóval terheljük a nyaki gerincszakaszt. Ami igazán ijesztő, az az, hogy ez utóbbi fejtartás figyelhető meg olyankor, amikor egy mobiltelefont körülbelül a mellkas magasságában, esetleg annál lejjebb, ülés közben az ölünkben tartunk.

Ilyenkor nemcsak a gerincre és a csigolyákra, de a nyak környéki izmokra is extra teher nehezedik, az inak folyamatos feszült állapotban vannak, a váll meggörnyed, ez pedig egy idő után állandósul és közben szűnni nem akaró, de egyre erősödő fájdalommal jár. Mivel normális esetben ez a feszültség csak akkor keletkezik a testünkben, amikor valamilyen veszélyhelyzet miatt megfeszülnek az izmok, "ugrásra készen" állnak, az agy is azt az üzenetet kapja, hogy vészhelyzet van, és ez már pszichés szinten is stresszt generál.

Az pedig már jó ideje ismert tény, hogy a stresszes állapot előbb vagy utóbb újabb fizikai panaszokat okoz, a nyak és váll feszülése közben csökken a tesztoszteron- és a szerotoninszint (ezek a jó közérzetért felelősek), nő a kortizol szintje (ez a hormon felelős a szervezet vésztartalékainak hasznosításáért, de épp ezért a tartósan magas szint "túlpörgeti" a szervezetet), és csökken a toleranciaérzékünk.

Az átlagos ember a New York-i kutatók vizsgálatai szerint 2-4 órát töltenek naponta előredöntött fejtartással, amit persze akár egy könyv olvasása is okozhat, de amióta megjelentek az okostelefonok és tabletek, amióta az emberek szinte folyamatosan chatelnek, facebookoznak, azóta ez a probléma felerősödött.

Ha el akarjuk kerülni a nagyobb bajt, akkor a saját felelősségünk, hogy odafigyeljünk rá, milyen fejtartással olvasgatjuk a mobileszközünket és mennyi időt töltünk így például a facebookozással. Enyhe esetben elegendő lehet a kezdődő testi elváltozások korrigálására egy jó masszőr vagy némi gyógytorna, szélsőséges esetben azonban már olyan mértéket ölthet a deformálódás, hogy akár sebészeti beavatkozásra is szükség lehet - és ez még csak a fizikai következmény, azt pedig csupán sejthetjük, hogy a lelkünkre hogyan hat hosszú távon a sok stressz.

Mindent egybevetve tehát jobb a megelőzés, még akkor is, ha néha úgy érezzük, hogy nem bírunk ki öt percet se az online tevékenységek nélkül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.