Meglepte az orvosokat

Felduzzadt a szája - 202 fogtól nem is csoda!

Úgy tűnik, Indiában erős az egy főre jutó fogak átlaga: nemrég egy fiú szájából 232 darabot húztak ki, most egy kislány szájában találtak 202 kisebb-nagyobb darabot.

2014.11.20 10:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/arztsamui (Képünk illusztráció!)

Nyár közepén számoltunk be egy meghökkentő orvosi jelenségről, amikor egy indiai kisfiú szájában 232 darab kisebb-nagyobb csontosodott kinövéseket, gyakorlatilag fogakat találtak a sebészek. Ezek jó ideje már teljesen eltorzították az arcát, olyannyira, hogy a műtét után még a saját anyja sem ismert rá a fiatalra. Most pedig ismét India tájékáról jött egy ugyanilyen hír, igaz, ezúttal a hétéves kislánynak "csak" 202 darab fogkezdemény duzzasztotta fel a szája környékét.

A gyermek az utóbbi időben egyre gyakrabban panaszkodott az anyjának a fokozódó, súlyos fájdalom miatt, amit a szája környékén érzett, és amikor már nagyon feltűnő volt a duzzanat is a területen, anyja úgy döntött, ideje orvosi segítséget kérni. A fogorvos először alig hitte el, amit a röntgenfelvétel mutatott. Mint kiderült, a kislány az odontoma nevű rendellenességben szenved, ez egy összetett tumor, amely rendellenesen nőtt szövetdarabokból áll - ezúttal épp olyanból, amely a "rendes" fogakat is alkotja.

A kislánynak egy kétórás műtétet kellett elviselnie, mire minden szabálytalan fogdarabot eltávolítottak. A kezelőorvost azonban eléggé megrázta a látvány. "Általában egy-két ilyen rendellenesen növő fogat szoktunk találni, de 202 darab egy hétéves gyermek szájüregében, az sokkoló. Az elsődleges feladatunk az volt, hogy megszabaduljunk tőlük" - fogalmazott Dr. Ajoy Roychoudhary, az Új-Delhiben működő állami szájsebészeti klinika vezetője. A műtétről ugyanakkor azt is elmondta, hogy bár viszonylag egyszerű volt, mégis hihetetlen precizitást igényelt az egyes darabok eltávolítása, mert akár egyetlen apró hiba is állkapocstörést okozhatott volna, az pedig maradandó alakváltozást.

Az operációnak köszönhetően a kislány - akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra - már képes rágni és jó az általános közérzete is. A család szintén boldog, hogy most újra normális életet élhetnek - közölték egy szóvivőn keresztül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.