Haláli

Mi történik a vízbefúltakkal?

Sok érdekességet lehet megtudni a "halakkal alvók" tanulmányozásával; bizonyos körülmények között 25 nap alatt csak a csontváz marad egy holttest után.

2014.10.30 11:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
freedigitalphotos M - Pics

A törvényszéki szakértők rengeteg dolgot meg tudnak állapítani egy elhunyt holttestéből - a halál beálltának idejét, okát, az elhalálozáskor az illetőt körülvevő környezet jellemzőit és így tovább. Az emberi test bomlásának folyamata ugyanis részletesen ismert - feltéve persze, ha szárazföldön elhalálozott személyről van szó. A vízbefúltak természet általi megemésztésére jóval kevesebb rálátása van a tudománynak.

A folyamat jobb megismerését tűzte zászlajára a kanadai Simon Fraser Egyetem kutatócsapata, mely disznótetemeket használt az emberi vízi hullák modellezéséhez. Kiderült, hogy rengeteget számít a víz oxigénszintje: két disznótetemből csak a csontváz maradt 25 nap után, a rákok teljesen lecsupaszították a húst, amikor az éltető molekulák nagy mennyiségben álltak rendelkezésre. Ám a harmadik, oxigénben szegény időszakban, de ugyanarra a helyszínre elhelyezett tetem egészen más jelenséget "produkált". Szinte teljesen érintetlen maradt, még a hullámsírba kerülést követő 135. napon sem csipegették le teljesen a tengeri állatok.

A disznók olyan mélységben adták át magukat a vízi élőlényeknek, ahova a napfény már nem jut le. Annak érdekében, hogy ne ijesszék el az ebben a közegben a fényre igencsak érzékeny állatokat, naponta csak pár alkalommal, alkalmanként csupán 30 percre kapcsolták fel a VENUS nevű, víz alatti megfigyelőállomás fényeit és kameráit. A rémisztő kísérlethez tehát tökéletesen illeszkedő, rémisztő környezetet is sikerült találni...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.