Figyeljünk oda

Itt a fűtési szezon: asztma-, allergia-, szénmonoxid-veszély

A fűtési szezonban ügyelni kell a lakások megfelelő szellőztetésére, mert így elkerülhető a belső térben megtalálható allergének, valamint a szén-dioxid és a szén-monoxid okozta egészségkárosodás.

2014.10.25 08:30MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/dan

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) által összeállított tájékoztató szerint télen - a kevesebb szellőztetés miatt - a lakás levegőjében felhalmozódik a vízpára, ami a lehűlt falakon és ablakokon lecsapódik. A nedvesség penészgombák és poratkák megjelenésével, ezáltal különböző légúti megbetegedésekkel jár. Többnyire asztmát, illetve allergiát okoz. Az OKI ezért azt javasolja, hogy ha nincs az ablakokban légbevezető rés, mielőbb építtesse be a tulajdonos. Egyes esetekben arra is szükség lehet, hogy a friss levegő beszívását valamilyen gépi berendezéssel oldják meg.

Ha ez nem lehetséges, akkor naponta többször valamennyi ablakot sarkig ki kell tárni, és így rövid ideig, de intenzíven szellőztessenek; e rövid, párperces idő alatt a párás, szennyezett meleg levegő kitódul a lakásból, és helyette száraz, friss, tiszta levegő áramlik be.

A fűtés megkezdése előtt fontos a portalanítás is - figyelmeztet az OKI. A bútorokon, a szőnyegekben, kárpitozott bútorokon megült porban sok, nyáron leülepedett pollen halmozódik fel, ezek a fűtésnél felkavarodnak, lebegnek, és légzőszervi panaszokat okoznak. E szennyeződések lerakódhatnak a fűtőtesten, vagy a helyiséget meleg levegővel ellátó klímarendszerben is. Ezért a fűtési szezon előtt javasolt kitakarítani a fűtőtestet, illetve kitisztíttatni a klímarendszert.

Az OKI tájékoztatójában olvasható továbbá, hogy a lakás levegőminősége légtisztítókkal is javítható. A légtisztítók elsősorban a por, a pollen, a dohányfüst és a baktériumok szintjét csökkentik a lakótérben, egyes típusaik a vírusok és az illékony vegyületek, szagok kiszűrésére is alkalmasak. Penész és atkaszennyeződés megszüntetésére nem alkalmasak, mivel ezeknél a kiváltó okot, vagyis az épületanyag nedvesedését kell megakadályozni.

Fűtési szezonban az ajtók-ablakok általában zárva vannak, a gyengén szellőztetett helyiségekben a szén-dioxid koncentrációja általában magasabb az ajánlott értéknél. Egészségkárosító hatása csak igen magas koncentráció esetén van ugyan, de rontja a belső térben tartózkodók közérzetét, koncentrálóképességét.

A nem megfelelő szellőztetés, az elégtelen légcsere következtében a szén-dioxid mellett a belső térből származó egyéb légszennyező anyagok mennyisége is feldúsul. Ezért azt ajánlják, hogy a lakás megfelelő szellőztetését biztosítsák légtechnikai rendszerek kiépítésével és nyitott ablak melletti takarítást javasolnak.

Fotó: freedigitalphotos.net/artur84

A fűtési szezon kezdetével megszaporodnak a szén-monoxid-mérgezések, ennek megelőzésére ajánlatos szakemberrel átnézetni a fűtő és tüzelőberendezéseket. Senki ne járassa a gépkocsi motorját zárt térben, különösen, ha lakáshoz közvetlenül kapcsolódó a garázs, és a nagyobb biztonság érdekében célszerű CO-érzékelőt beszerezni minden olyan helyiségbe, ahol nyíltlángú berendezés van. Érdemes olyan készüléket választani, mely tanúsítottan megfelel az EN 50291:2001 szabvány előírásainak.

A szervezet ellenálló-képességének biztosítása érdekében télen nagy szükség van a vitaminok pótlására. Az intézet azt is javasolja, hogy naponta legalább fél órát tartózkodjunk a szabadlevegőn, ha lehet, használjuk ki a napsütéses időszakokat, hiszen a napsugárzás feltétlenül szükséges a D-vitamin képződéséhez.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.