Koszovó

Pristinában ebolagyanúval került kórházba egy beteg

Orvosai kijelentették: egyelőre nem bizonyított, hogy eboláról van szó, a szükséges vizsgálatok és elemzések még folynak. Hozzátették azonban, hogy a tünetek teljesen megegyeznek az ebolafertőzés tüneteivel.

2014.10.17 09:29MTI
Forrás: youtube.com

Az eboláéhoz hasonló tünetekkel került kórházba csütörtök este egy koszovói férfi Pristinában - jelentette a Klan Kosova TV pénteken.

Orvosai kijelentették: egyelőre nem bizonyított, hogy eboláról van szó, a szükséges vizsgálatok és elemzések még folynak. Hozzátették azonban, hogy a tünetek teljesen megegyeznek az ebolafertőzés tüneteivel.

A beszámoló szerint a férfi mekkai zarándoklata alatt kerülhetett kapcsolatba a vírussal.

A Balkánon eddig egy ebolagyanús haláleset történt, egy brit férfi halt meg Macedóniában, akiről korábban azt gyanították, hogy a vírus hordozója lehetett. A macedón hatóságok azonban laboratóriumi vizsgálatokkal kizárták az ebolát a halál lehetséges okai közül.

Szerbiában ugyanakkor testhőmérséklet-mérést rendeltek el a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren az ebola által sújtott térségből Szerbiába érkező utasoknál, hogy az esetleges fertőzötteket kiszűrjék. Emellett felkészítő képzéseket tartottak azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik kapcsolatba kerülhetnek fertőzöttekkel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.