Ventil-Team.hu

A szénmonoxid-riasztók közel 90 százaléka megbízhatatlan?!

Használatukat egy belügyminisztériumi rendelet olyan épületekben, mint a bölcsődék, óvodák, iskolák vagy kórházak, már kötelezővé tett korábban.

2014.10.13 07:28ma.hu

A szigetelési eljárások fejlődéséből kifolyólag ablakaink és ajtóink ma már olyan jól záródnak, hogy nem csak a hideget vagy a szmogot tartják távol otthonunktól, hanem a lakásból sem engednek ki olyan káros anyagokat, mint például a fűtés melléktermékeként jelentkező szénmonoxid - írja a Ventil-Team.hu.

Éppen emiatt ma már elengedhetetlenül fontos, hogy az új nyílászárókkal felszerelt és szigetelt lakásokban elhelyezésre kerüljön olyan szénmonoxid-riasztó, ami baj esetén jelezze a lakóknak, hogy valami meghibásodott a fűtési rendszerben.

Az olyan épületekben ugyanis, amelyek nyitott égésterű tüzelőberendezéssel lettek felszerelve - vagyis a tökéletlen égés során keletkező gázok abba a légtérbe áramolhatnak vissza, amelyben a lakók is élnek -, súlyos problémát, végső esetben pedig akár halált is okozhat a színtelen és szagtalan szénmonoxid, ami ellen csak egyetlen hatásos védelem létezik. Ez nem más, mint a szénmonoxid-riasztó, amit egy belügyminisztériumi rendelet olyan épületekben, mint a bölcsődék, óvodák, iskolák vagy kórházak, már kötelezővé tett korábban.

Magánlakásokban a jelzőkészülék felszerelése azonban még nem kötelező, de saját és családunk testi épségéből kifolyólag erősen ajánlott. A legfrissebb kutatások szerint azonban hiába kellene több millió otthonba, a mai Magyarországon csak mintegy 100-500 ezer lakás rendelkezik szénmonoxid-riasztó készülékkel, azonban két egymástól független vizsgálat is bebizonyította, hogy még ezek a családok sem érezhetik magukat teljesen biztonságban a problémától.

Az egyik témában érintett szaklap által elvégzett kutatás ugyanis 11 fajta, a piacon jelenleg is kapható szénmonoxid-riasztó vizsgálatát rendelte el, ami alapján arra a következtetésre jutottak, hogy tíz lakásból legalább nyolcban olyan készülék került felszerelésre, amelyek hamis biztonságérzetbe ringatják a lakókat.

A szakértők szerint a legnagyobb baj az, hogy sokan megelégszenek a legolcsóbb jelzőkészülékekkel, holott tipikusan olyan felszerelésről van szó, amit csak egyszer kell megvenni, és a választástól saját életünk is függhet. A párezer forintos szerkezetek többsége éppen ezért nem nyújt valós védelmet, mert nem jelzik időben a növekvő szénmonoxid-szintet, de a 8-10 ezer forint feletti riasztók már a veszélyes gáz minimális koncentrációemelkedését is érzékelik, ezáltal még időben lehet orvosolni a problémát szellőztetéssel, illetve fűtésszerelő hívásával.

Érdekesség, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szintén végzett teszteket az idén, ők 10 szénmonoxid-riasztót vizsgáltak meg, és ezekből 9-et teljesen alkalmatlannak találtak arra, hogy betöltsék valódi rendeltetésüket.

A szénmonoxid-szivárgás legnagyobb veszélye, hogy mivel színtelen és szagtalan gáz, rendszeres szellőztetés mellett és alacsony koncentráció esetén legfeljebb csak fejfájást okozhat, de nagyobb mennyiségben végzetes fulladást is előidézhet. Erre hívja fel a figyelmet az alábbi példa is, ami a piacon jelenleg kapható egyik legmegbízhatóbb készülékkel, a Honeywell szénmonoxid-riasztóval kapcsolatban esett meg. Egy idős vásárló garanciális cserét kért egy ilyen készülékre abból kifolyólag, hogy bár ő a leírásnak megfelelően szerelte fel otthonában, a készülék mégis folyamatosan jelzett, mintha szénmonoxidot érzékelt volna az épületben.

Az asszony megkapta a csereterméket, majd másnap ismét azzal jelentkezett a forgalmazónál Budapesten a Lehel úton, hogy az egyik legmegbízhatóbb riasztó nem működik, mert folyamatosan azt jelzi, hogy a lakás levegőjében túl magas a szénmonoxid mértéke. A forgalmazó kérésére az asszony fűtésszerelőt hívott, és maga is megdöbbent, amikor azt közölték vele, hogy az otthonában felszerelt kazán égése nem tökéletes, így melléktermékként egye lőre minimális, de folyamatosan növekvő szintet mutató szénmonoxid termelődik.

Ez a példa is tökéletesen mutatja azt, hogy egy megfelelő jelzőkészülékkel nem csak már nagy baj esetén érzékelhető a probléma, hanem még az előtt is, hogy valami sokkal nagyobb baj történne. A szénmonoxid-szivárgás ugyanis még rendszeresen karbantartott, illetve ellenőrzött kazán esetén is valós veszélyforrást jelenthet, éppen ezért egy megfelelő riasztóberendezéssel sokat tehetünk azért, hogy minden este nyugodtan hajthassuk álomra a fejünket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.