Családi program

Csodálja meg az őszt a Budakeszi Vadasparkban

A tematikus programok tartalmas időtöltést kínálnak a különféle korosztályok számára. A vadasparki ősz a természeti nevelőknek, a természetbarátoknak, és kikapcsolódni vágyóknak is tartogat izgalmas lehetőségeket.

2014.10.08 21:30ma.hu
Fotó: Facebook/Budakeszi Vadaspark

Október 11-én rendezik meg "Ketten 70!" címmel a Budakeszi és a Jászberényi Vadaspark közös programját. A cím arra utal, hogy a két Vadaspark együtt összesen 70 éves, a közös születésnapot pedig "vendégvadak" bemutatkozásával ünneplik. A programot október 18-án a Jászberényi Vadasparkban is megrendezik, a Budakeszi Vadaspark apróvadakat visz majd Jászberénybe.

Október 18-án Pedagógus nyílt napot tart a Budakeszi Vadaspark. Szeretettel várja a tanítókat és tanárokat, akik a jövő nemzedékének természethez fűződő viszonyát alakítják, környezettudatosságát építik. A Vadaspark számos lehetőséget kínál az erdei ökoszisztéma működésének megismerésére játékos, interaktív formában. A pedagógusok a tantermen kívül adhatják át a gyerekeknek az ismereteket, miközben gyermek és felnőtt közösen kerülhet közelebb a természethez, a környezettudatossághoz, és a természet összefüggéseinek megértéséhez. A Pedagógus nyílt nap résztvevői betekintést nyerhetnek a szervezett programokba, és megismerkedhetnek a Vadaspark terveivel, valamint az együttműködési lehetőségekkel.

A Budakeszi Vadaspark 2014. október 27-31. között, az őszi szünetben ismét megszervezi a nyáron nagy sikerrel elindult Vackor Napközis Tábort azon általános iskolás gyermekek részére, akik érdeklődve fordulnak a természetismeret, az állatvilág, és az erdei kalandok felé. A résztvevők betekinthetnek a Vadaspark életébe: megnézhetik, mi zajlik a "kulisszák mögött", kipróbálhatják magukat vadasparki gondozóként, és etethetnek, gondozhatnak, simogathatnak olyan állatokat is, amiket más nem. Megismerkedhetnek az erdő életével, a fákkal, ehető növényekkel, gombákkal, különleges élőlényekkel. További kalandok és izgalmak várnak a táborozókra az Erdei Kalóz Kalandpark kötélpályáin, a maradék időben pedig egyéb hasznos és érdekes programokkal (pl. madarászat, lovas kocsizás) vezetjük be a gyermekeket a természetbe, hogy mindannyian szeressék és tiszteljék azt.

Halloweeni csalogató (Fotó: Budakeszi Vadaspark)

A természetvédelmi világszervezet, a WWF szakemberei havi rendszerességgel szakvezetéseket tartanak a Budakeszi Vadasparkban. A szakvezetések kiváló lehetőséget nyújtanak természeti ismereteik elmélyítésére mindazok számára, akik élőben, a gyakorlatban, valós természeti körülmények között kívánják gyarapítani tudásukat. Ezek a programok szombaton és vasárnap érhetők el, délelőtt és délután is indul csoport. A szakvezetésekre a regisztracio@wwf.hu oldalon lehet jelentkezni.

Október 31-én Halloween-i éjszakai túrát szervezünk. Rémületes meglepetések várják majd a jókedvűen borzongani vágyókat, akik ijesztő jelmezekben és fél áron vehetnek részt a programon.

A részletes programismertetők megtalálhatóak a Budakeszi Vadaspark honlapján.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.