Új távlatok nyílhatnak

A gyulladásos betegségek kialakulásának egyik kulcsszereplőjét azonosították magyar kutatók

A népesség 1 százalékát érinti a súlyos ízületi bántalmakkal járó rheumatoid arthritis. Emellett a gyulladásos folyamatok jelentős szerepet játszanak például az asztma, az allergia, némely vastagbél- és bőrbetegség kialakulásában, de gyulladásos folyamatok húzódhatnak meg a cukorbetegség hátterében is.

2014.10.01 16:34MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui

A gyulladásos betegségek kialakulásának egyik kulcsszereplőjét azonosították a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének munkatársai állatkísérletek során, kutatásaik távlatilag akár új diagnosztikai és terápiás eljárások kifejlesztéséhez is elvezethetnek.

A vizsgálatok eredményeit a kísérletes immunológia egyik legrangosabb nemzetközi folyóiratában, a Journal of Experimental Medicine-ben ismerteti a Mócsai Attila, az SE Élettani Intézetének docense által vezetett kutatócsoport.

"A népesség nagy részét érintik a gyulladásos betegségek, miközben még mindig keveset tudunk e kórfolyamatok kialakulásának mechanizmusáról" - mondta az MTI-nek Mócsai Attila.

A probléma súlyosságát ecsetelve rámutatott, hogy a népesség 1 százalékát érinti a súlyos ízületi bántalmakkal járó rheumatoid arthritis. Emellett a gyulladásos folyamatok jelentős szerepet játszanak például az asztma, az allergia, némely vastagbél- és bőrbetegség kialakulásában, de gyulladásos folyamatok húzódhatnak meg a cukorbetegség hátterében is.

"Az érelmeszesedést is ma már egyértelműen gyulladásos folyamatként tartja számon a tudomány" - hangsúlyozta a kutató.

A Semmelweis Egyetem kutatói a daganatok kialakulásában központi szerepet játszó Src fehérjecsaládot vizsgálták állatkísérletek során. Mint bebizonyosodott, e fehérjék, amelyek a daganatos sejtek mellett normális fehérvérsejtekben is megtalálhatók, nem elindítói a gyulladásnak, de kulcsfontosságú elemei a rheumatoid arthritishez és egyes bőrbetegségekhez vezető folyamatoknak.

Az eredmények bizonyos szempontból a kutatókat is meglepték, mivel a feltételezéseikkel ellentétben a gyulladásokban az Src típusú fehérjék nem a fehérvérsejtek vándorlásához, hanem a gyulladásos szöveti környezet kialakításához szükségesek.

"Kutatásaink hozzájárulnak a gyulladásos betegségek molekuláris szintű megértéséhez. Hosszú távon eredményeink akár új diagnosztikai, vagy terápiás eljárás alapjai is lehetnek, de ehhez további sok éves kutatómunka és gyógyszeripari fejlesztések szükségesek" - magyarázta Mócsai Attila.

Hozzátette: a kísérleteket teljes egészében Magyarországon (döntő hányadát a Semmelweis Egyetemen, kisebbik részét a Pécsi Tudományegyetemen) végezték.

A kutatásokat az Európai Unió és a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programja támogatta. "Eredményeink bizonyítják, hogy itthon is lehet magas szintű kutatásokat végezni" - hangsúlyozta Mócsai Attila az MTI-nek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.