Érdemes kortyolgatni a tequilát

Már nem ledöntjük, inkább cseppenként élvezzük

Ha hűek akarunk maradni a hagyományokhoz, akkor besózzuk (esetleg fahéjazzuk) a kézfejünket, majd citrommal vagy naranccsal nyomjuk el a lehúzott ital ízét. Pedig érdemes elidőzni az apró kortyoknál!

2014.10.01 16:00ma.hu

Aligha akad olyan tequila-kedvelő, aki ne tudná, hogy hagyományosan úgy szokás fogyasztani ezt az italt, hogy előbb lenyaljuk a kézfejünkre szórt sót vagy fahéjat - attól függően, hogy melyik típust, a silvert vagy a goldot fogyasztjuk -, egy hajtásra rádöntjük a tequilát, majd az ízek kavalkádját egy gerezd citrommal, illetve naranccsal "hatástalanítjuk". Néhány éve azonban egy újfajta fogyasztási mód kezdett elterjedni: az Egyesült Királyság nyugati és észak-keleti partjánál szívesebben ízlelgetik apró kortyokban, a szokás pedig egyre inkább elterjed Európa többi részén is.

Ahogy a prémium márkák, mint például a mexikóiak egyik kedvence egyre népszerűbbé válik, úgy fordul elő mind gyakrabban, hogy egy-egy vacsora mellett ráérősen szürcsölgetve fogyasztjuk a mexikói párlatot. A legtöbben azt hiszik, hogy a tequila kaktuszból készül, és ezzel az elmélettel magyarázzák a szúrós érzést, amit a fogyasztása során a torkunkban érzünk. Valójában az igazi tequilát 100 százalékban a kék agavé nevű növényből állítják elő, ami 12 év alatt érik meg annyira, hogy a tequila minőségi alapanyagává válhasson.

Ekkor a késforgató munkások, a jimadorok, saját kezükkel választják le a növény hatalmas, lándzsás leveleit, majd ananászszerű húsát megsütik, hogy cukrot nyerjenek a kemény részéből. Ezt követően préselik ki belőle a levet, amit erjesztenek és lepárolnak, végül pedig palackba zárják az italt.

Fotó: Redlemon

A tequilának több típusa is elérhető, így bőven van miből válogatni. Ezek közül az egyik leghíresebb a blanco vagy fehér tequila, amelyet elkészítése után azonnal palackoznak, ennek köszönheti a kizárólag rá jellemző intenzív ízt, amely képes még a legfázósabb ember vérét is felpezsdíteni. Ebből a típusból készül hazánk egyik legkedveltebb tequila alapú koktélja: a Margarita is.

A blancónak azonban létezik egy színezett, ízesített, kevésbé jó minőségű fajtája is: az oro, másnéven gold, amelyet gyakran egy kis érlelt nedűvel vagy karamellával kevernek, hogy elnyerje jellegzetes arany színét. A prémium tequilák közé tartozik az itthon is óriási népszerűségnek örvendő reposado, amelyet hónapokig tölgyfahordókban tárolnak, így tündöklő arany színét, és kiváló minőségét a valódi érlelésnek köszönheti.

Ismert még az anejo és extra anejo, amelyek elkészítéséhez még az előzőeknél is hosszabb idő szükséges. A türelem ebben az esetben is meghozza gyümölcsét, mert az ital íze az évek alatt egyre lágyabbá, selymesebbé válik. Nincs más hátra, mint kiválasztani a hangulatunkhoz és vérmérsékletünkhöz leginkább passzoló tequilát, amivel felidézhetjük a napsugaras Mexikót.

Az el Jimador a mértékletes alkoholfogyasztás híve.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.